Justin Kurzelnevét, azt hiszem nem felejti el egyhamar, aki megnézi az ausztrál rendező legelső filmjét. Erős, kegyetlen, gyomorbavágó mégis elképesztően jó filmet csinált Ausztrália legkegyetlenebbnek tartott sorozatgyilkosáról, már ha sikerül végignézni.

Az egyik legjobban várt őszi újonc, és így 10 epizód után immár a kedvenc országos TV-sorozatom lett az ABC új “mesesorozata”. Anno úgy harangozták be, hogy a Lost misztikumát fogja ötvözni a Pushing Daisies látványával (engem ennyivel már meg is vettek), ami gondolom abból adódott, hogy a Lost egykori írója és producere (Adam Horowitz, Edward Kitsis) dolgozik a sorozaton.

Egy nem annyira jó film Ryan Golsling-gal (persze ő ebben is jó).

A sztori: Ted Crawford (Anthony Hopkins), miután rájön, hogy felesége megcsalja, lelövi az asszonyt a saját házukban. A kiérkező rendőrök pisztollyal a kezében találják, ő pedig beismeri a tettét. Az ügyet egy nagyképű, arrogáns, karrierista fiatal ügyész Willy Beachum (Ryan Gosling) vállalja szinte poénból, hisz épp most kapott állást egy nagymenő ügyvédi irodában, ahonnan egyenes az út a felső tízezerhez. Azonban az egyszerűnek látszó ügy (megvan az elkövető, megvan a fegyver, megvan a vallomás), valódi rémálommá válik, Willy számára, mikor kiderül, hogy valójában nincs semmilyen bizonyíték (a fegyver, nem az a fegyver, a vallomás visszavonva) és a tárgyalás során egyre több adu ász kerül elő Crawford paklijából, miközben Willy már nem csak a bűnösségében biztos, hanem rádöbben, hogy ha veszít, az újabb emberéletbe kerülhet.

A film ugyan fordulatokban gazdag, sokszor izgalmas, ám gyakran leül a történet és van elég sok üresjárat is. A megoldás is sokkal nagyobbat üthetne, pedig én nem tartozom azok közé, akiknek már az első 5 percben leesett a tantusz. Ennek ellenére kicsit súlytalan volt, vagy inkább hirtelen, túl légből kapott, ettől pedig erőtlenné vált. A szerelmi szál pedig teljesen mellékes és felesleges, sőt inkább zavaró volt, a csajszi meg kimondottan idegesített, ráadásul még ronda is (ez mondjuk az én problémám).

Azért Ted és Willy között volt néhány emlékezetes párbeszéd, Hopkins pedig kicsit ismét Hannibal Lecter bőrébe bújt, legalább is néhány közelin pont úgy nem pislogott, és pont úgy kirázott tőle a hideg.

Ryant Gosling-t nem dícsérem, kapott már elég magasztalást tőlem ezen a blogon. Willy jellemfejlődése volt a film talán legerősebb vonala, Ryan pedig semmiben sem maradt el Hopkins mögött, sőt... :) 

Összességében nem ez a film lesz a thrillerek új királya. Valószínűleg pár hét múlva már emlékezni se nagyon fogok rá, de azért szombat esti kikapcsolódásnak teljesen jó, és ugyan egyszeri, de izgalmas kikapcsolódás.

Utálom a politikát, nem is értek hozzá és a politikai témájú filmek sem álltak soha közel hozzám. Akkor meg miért is? Természetesen újszívemcsücskeryangosling miatt :). Ryan Gosling-sorozatom folytatásaként néztem meg ezt az idei filmfesztiválok egyik esélyeseként nyílvántartott politikai krimit, amelyet George Clooney rendezett.

Karib tenger, Puerto Rico buja, érintetlen tengerpartja, a 60-as évek szabadsága és rengeteg pia. Reggel, délben, este, éjjel, szó szerint a csapból is rum folyik.

Ebből a paradicsomból akar egy kétes ingatlanügyleteiről ismert vállalkozó Sanderson (Aaron Eckhart) szállodákkal telezsúfolt amerikai igényeket kiszolgáló üdülőközpontot építeni. Ehhez szüksége van Paul Kemp - aka: Hunter S. Thompson (Johnny Depp) támogató újságcikkeire. Kemp, aki nemrég érkezett New Yorkból hamar “akklimatizálódik”, bár ez cseppet sem segíti az alkoholról való leszokási terveit. Egyenlőre azonban élvezi a sziget nyújtotta szabadságot, ám hamarosan döntéshelyzetbe kerül. Eladja magát egy korrupt üzleti vállalkozásnak, vagy tálaljon ki és leplezze le az egész rohadt bandát. A helyzetet bonyolítja, hogy Kemp belehabarodik Sanderson barátnőjébe, a gyönyörű Chenault-ba (Amber Heard).

A sztori azonban érzésem szerint másodlagos. A filmet elsősorban a szereplők teszik zseniálissá. Johhny Depp egyszerűen nem tudja rosszul hozni a folyton részeg/spicces/másnapos figurát. Most is lubickol a szerepben, egyszerűen imádni való. Mégis az agyátmárrégenelitta-lepukkant-Hitlerfan-állandóalkoholgőzbenfürdő Moburg (Giovanni Ribisi) az, aki mindenkit lemos a vászonról. Valami egészen elképesztő amit ez a fickó produkál. De Michael Rispoli is kurva jó a fotós szerepében.

Imádtam a film atmoszféráját (sokszor éreztem, hogy mennyire szeretnék valahogy hasonlóan élni. Nincs stressz, igazán nincs probléma - még a néhol életveszélyes helyzetek sem problémaként jelennek meg, legalább is, amíg a rum kitart), a szövegeket, a váratlan poénokat, amik többszörösen kárpótolnak az időnkénti üresjáratokért és a helyenként kicsit döcögős történetvezetésért.

 Ezt most csak úgy! :)

Dan Dunne (Ryan Gosling) Brooklynban tanít történelmet egy általános iskolában, emellett edzi a lányok kosárcsapatát, szabadidejében pedig drogfüggő. Egy kosármeccs után egyik tanítványa, Drey (Shareeka Epps) rajtakapja a wc-ben, amit be van állva. Különös kapcsolat alakul ki a jó családból származó, művelt, intelligens fehér tanár és a dilerekkel és nepperekkel körülvett 13 éves fekete diáklány között.

Ebben a filmben nincsenek tragédiák, nincsenek embert próbáló drámai helyzetek, nincsenek krízisek, mégis az egyik legszomorúbb történet, amit valaha láttam a szerelem elmúlásáról, egy kapcsolat (házasság) visszafordíthatatlan szétbomlásáról.

 Szilveszter éjszaka a buli, pia, móka, kacagás és olyan filmek ideje, amiket egyébként nem nagyon jut eszembe megnézni. 2011 utolsó napján egy horror paródia és egy vámpíros horror(?) filmre esett a választás.