2010.08.29. 16:15
Requiem for a dream - Rekviem egy álomért
Megrázó, rendkívüli, gyomorba vágó. Ilyen és ehhez hasonló jelzők repkednek Darren Aronofsky talán legismertebb filmjével kapcsolatban. Nem véletlenül. A Requiem for a dream alaposan felforgatta az emberek drogról alkotott nézeteit.
Aki azt gondolta, hogy a Transpotting annak idején már megmutatta mit jelent drogosnak lenni, az most hétrét görnyedve fetreng, mert ez a film bizony keményen gyomorszájon rúg. Míg az imént említett, amúgy szintén zseniális alkotás ugyan megjáratja a nézővel a drogosok poklának legsötétebb bugyrait, teszi mindezt lazán, poénkodva, a halált mintegy balesetként kezelve és végig fenntartva a kiszállás lehetőségét, ami csak "akaraterő" kérdése. Aronofsky is lazán kezdi a történetet, még nevetünk is néha hőseink hülyeségein, a dolgok azonban egyre jobban eldurvulnak és a végére nem marad SEMMI. Ráadásul egészen új megközelítést nyújt, mikor nem csak a klasszikus "kölyök rossz társaságba keveredik, drogozni kezd tönkremegy az élete" sémát dugja az orrunk alá, hanem a "legális" drogfüggőséget (amerikai álom, szépségideál, népszerűség, orvos írja fel receptre a gyógyszert) is kegyetlenül az arcunkba löki, kemény társadalomkritikát is mutatva.
A film szereplői átlagemberek, akik élik hétköznapi boldog/boldogtalan életüket. Ez az üres semmitmondó lét a film elején még viccesnek is hat, ám az apró adagokban érkező események - egy telefonhívás, egy razzia stb. - hatására egyre komorabbá válik a történet míg elérkezik az elkerülhetetlen tragikus végkifejlethez, a MINDEN elvesztéséhez.
Megrázó az az ábrázolás, ahogy a négy főszereplő által minden elveszik: a test, a lélek, a szabadság és az önbecsülés. Alternatíva pedig nincs. A kiszállás illúziója csak álom, egy ponton túl nem létezik ilyesmi. Ez a film igazi tragédiája, ettől igazán megrázó, emiatt okoz hosszú hetekig álmatlan éjszakákat.
Meg kell még említeni a színészi játékot, mindenki remekel, de különösen Ellen Burstyn alakítja zseniálisan a középkorú, magányos, TV-függő háziasszonyt. Átváltozásai egyenesen lélegzetelállítóak. A többiek, Jared Leto, Jennifer Connelly és Marlon Wayans is remekül hozzák a karaktereiket.
Nem utolsó sorban pedig a zenéről is muszáj szót ejteni, hiszen mára már önálló életre kelt, talán a legtöbbet "idézett" filmzene. Clint Mansell sok filmben bizonyított és itt is egészen elképesztőt alkotott.
Ez a film egyike azoknak, amikről azt gondolom, legalább egyszer mindenkinek látnia kell.
Szólj hozzá!
Címkék: film dráma
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.