papoca@ 2012.02.18. 15:27

Tyrannosaur

tyrannosaur plakát.jpgJoseph (Peter Mullan) ötvenes magányos figura, tele gyűlölettel és keserűséggel. Céltalanul tengeti napjait, legtöbbször a helyi kocsmában, és leginkább csak kötekszik, vagy sértegeti az embereket, akikkel összeakad. Időnként pedig olyan kontrollálatlan dühkitörései vannak, amelyek őt magát is összezavarják, kétségbe ejtik. Egy ilyen “akció” után, összezavarodva, megszégyenülten egy kis használtruha boltba “menekül”. Itt találkozik Hannah-val (Olivia Colman) a bolt vezetőjévél, aki ahelyett, hogy kidobná, vagy a rendőröket hívná, kedvesen beszédbe elegyedik vele, imádkozik érte és valamennyire sikerül is megnyugtatnia a férfit. Joseph pedig újra és újra visszatér a boltba, és ugyan eleinte csak kötözködik, sőt csúnyán meg is alázza a nőt, lassacskán mégis különleges kapcsolat alakul ki a két ember között, főként, miután Joseph ráébred, hogy Hannah a látszat ellenére (tökéletes házasságban élő “unatkozó” középosztálybeli hölgy) éppolyan sérült mint ő maga, sőt valójában megverve egy pszichopata férjjel (Eddie Marsan), aki a legperverzebb módokon alázza meg nap, mint nap, még Joseph-nél is komolyabb sebeket hordoz magában.
Tyrannosaur joseph.jpgA film két szenvedő ember egymásra találásának történetét meséli el, és annak a lehetőségével kecsegtet, hogy kölcsönösen talán megmenthetik egymást. De ez a film jóval több, mint egy ilyen egyszerű kliséhalom. Ahogy kibontja az alapkonfliktust (egy lehetséges szerelmi háromszög kibontakozása), ahogy a két emberben fortyogó dühöt és felgyülemlett gyűlöletet kibontja és bemutatja két nagyon különböző oldalról, abban semmi klisés megoldás nincs. Mindezt nagyon jó helyeken, nagyon jól helyezett csavarokkal tetézi, ami egészen zseniális ívet ad a történetnek. A váratlan találkozás, a sorsközösség, a lehetőség egymás megmentésére, majd a kiábrándító realitás, hogy már nincs mit megmenteni, végül pedig egy újabb nagyon finom csavar, ami mégis feloldást ad, és azért sem hagy minket kétségbeesett kilátástalanságban, bár mielőtt bárki valami nyálas happy and-re gondolna, afelől sem hagy kétséget, hogy az élet szomorú és igazságtalan.
tyrannosaur hannah.jpgPaddy Considine (pl. Dead Man’s Shoes színész, író) első rendezése remek munka minden szempontból. A sivár helyszínek, a kevés szereplő és a visszafogott szürkés színek dokumentarista hangulata kellően nyomasztó atmoszférát teremtenek. Mindehhez pedig zseniális színészi alakítások társulnak. Peter Mullan hirtelen hangulatingadozásai megrázó erejűek, sokszor kifürkészhetetlen, gyakran pedig nagyon is átható tekintetétől egyenesen lúdbőrös lesz az ember. Olivia Colman pedig mindent visz. Amit ez a nő ebben a filmben produkál, az valami egészen elképesztő. Minden mozdulata, minden rezdülése erős jelentést hordoz, film végi “nagy jelenete” pedig szó szerint sokkoló hatással volt rám is.
A Tyrannosaur számomra az utóbbi idők egyik legjobb drámája, nagyon jól összerakott, kellőképpen nyomasztó, mégsem hagy összegörnyedve a pokol legmélyebb bugyrában, ami nem volt elmondható a mostanában általam látott hasonló mélységű filmekről. Épp emiatt Considine filmje még jobban tetszett.


A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokepezo.blog.hu/api/trackback/id/tr954129822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása