Egy nem annyira jó film Ryan Golsling-gal (persze ő ebben is jó).

A sztori: Ted Crawford (Anthony Hopkins), miután rájön, hogy felesége megcsalja, lelövi az asszonyt a saját házukban. A kiérkező rendőrök pisztollyal a kezében találják, ő pedig beismeri a tettét. Az ügyet egy nagyképű, arrogáns, karrierista fiatal ügyész Willy Beachum (Ryan Gosling) vállalja szinte poénból, hisz épp most kapott állást egy nagymenő ügyvédi irodában, ahonnan egyenes az út a felső tízezerhez. Azonban az egyszerűnek látszó ügy (megvan az elkövető, megvan a fegyver, megvan a vallomás), valódi rémálommá válik, Willy számára, mikor kiderül, hogy valójában nincs semmilyen bizonyíték (a fegyver, nem az a fegyver, a vallomás visszavonva) és a tárgyalás során egyre több adu ász kerül elő Crawford paklijából, miközben Willy már nem csak a bűnösségében biztos, hanem rádöbben, hogy ha veszít, az újabb emberéletbe kerülhet.


A film ugyan fordulatokban gazdag, sokszor izgalmas, ám gyakran leül a történet és van elég sok üresjárat is. A megoldás is sokkal nagyobbat üthetne, pedig én nem tartozom azok közé, akiknek már az első 5 percben leesett a tantusz. Ennek ellenére kicsit súlytalan volt, vagy inkább hirtelen, túl légből kapott, ettől pedig erőtlenné vált. A szerelmi szál pedig teljesen mellékes és felesleges, sőt inkább zavaró volt, a csajszi meg kimondottan idegesített, ráadásul még ronda is (ez mondjuk az én problémám).

 

Azért Ted és Willy között volt néhány emlékezetes párbeszéd, Hopkins pedig kicsit ismét Hannibal Lecter bőrébe bújt, legalább is néhány közelin pont úgy nem pislogott, és pont úgy kirázott tőle a hideg.

Ryant Gosling-t nem dícsérem, kapott már elég magasztalást tőlem ezen a blogon. Willy jellemfejlődése volt a film talán legerősebb vonala, Ryan pedig semmiben sem maradt el Hopkins mögött, sőt... :) 

Összességében nem ez a film lesz a thrillerek új királya. Valószínűleg pár hét múlva már emlékezni se nagyon fogok rá, de azért szombat esti kikapcsolódásnak teljesen jó, és ugyan egyszeri, de izgalmas kikapcsolódás.

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokepezo.blog.hu/api/trackback/id/tr433740953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása