2011 legjobb filmje volt nálam Nikolas Winding Refn Drive-ja. Ennek hatására néztem meg múlt héten a 2009-es Valhalla Rising-ot, ami után úgy döntöttem, hogy imádom ezt a palit és az összes eddigi munkáját látni akarom. A pünkösdi hosszú hétvége remek alkalmat nyújtott egy Refn-maratonhoz, így nem is halogattam tovább, begyűjtöttem eddigi filmjeit és moziztam egész hétvégén. És hogy miket láttam? A tovább mögött megmutatom.

Egy nem annyira jó film Ryan Golsling-gal (persze ő ebben is jó).

A sztori: Ted Crawford (Anthony Hopkins), miután rájön, hogy felesége megcsalja, lelövi az asszonyt a saját házukban. A kiérkező rendőrök pisztollyal a kezében találják, ő pedig beismeri a tettét. Az ügyet egy nagyképű, arrogáns, karrierista fiatal ügyész Willy Beachum (Ryan Gosling) vállalja szinte poénból, hisz épp most kapott állást egy nagymenő ügyvédi irodában, ahonnan egyenes az út a felső tízezerhez. Azonban az egyszerűnek látszó ügy (megvan az elkövető, megvan a fegyver, megvan a vallomás), valódi rémálommá válik, Willy számára, mikor kiderül, hogy valójában nincs semmilyen bizonyíték (a fegyver, nem az a fegyver, a vallomás visszavonva) és a tárgyalás során egyre több adu ász kerül elő Crawford paklijából, miközben Willy már nem csak a bűnösségében biztos, hanem rádöbben, hogy ha veszít, az újabb emberéletbe kerülhet.

A film ugyan fordulatokban gazdag, sokszor izgalmas, ám gyakran leül a történet és van elég sok üresjárat is. A megoldás is sokkal nagyobbat üthetne, pedig én nem tartozom azok közé, akiknek már az első 5 percben leesett a tantusz. Ennek ellenére kicsit súlytalan volt, vagy inkább hirtelen, túl légből kapott, ettől pedig erőtlenné vált. A szerelmi szál pedig teljesen mellékes és felesleges, sőt inkább zavaró volt, a csajszi meg kimondottan idegesített, ráadásul még ronda is (ez mondjuk az én problémám).

Azért Ted és Willy között volt néhány emlékezetes párbeszéd, Hopkins pedig kicsit ismét Hannibal Lecter bőrébe bújt, legalább is néhány közelin pont úgy nem pislogott, és pont úgy kirázott tőle a hideg.

Ryant Gosling-t nem dícsérem, kapott már elég magasztalást tőlem ezen a blogon. Willy jellemfejlődése volt a film talán legerősebb vonala, Ryan pedig semmiben sem maradt el Hopkins mögött, sőt... :) 

Összességében nem ez a film lesz a thrillerek új királya. Valószínűleg pár hét múlva már emlékezni se nagyon fogok rá, de azért szombat esti kikapcsolódásnak teljesen jó, és ugyan egyszeri, de izgalmas kikapcsolódás.

Utálom a politikát, nem is értek hozzá és a politikai témájú filmek sem álltak soha közel hozzám. Akkor meg miért is? Természetesen újszívemcsücskeryangosling miatt :). Ryan Gosling-sorozatom folytatásaként néztem meg ezt az idei filmfesztiválok egyik esélyeseként nyílvántartott politikai krimit, amelyet George Clooney rendezett.

 Ezt most csak úgy! :)

Dan Dunne (Ryan Gosling) Brooklynban tanít történelmet egy általános iskolában, emellett edzi a lányok kosárcsapatát, szabadidejében pedig drogfüggő. Egy kosármeccs után egyik tanítványa, Drey (Shareeka Epps) rajtakapja a wc-ben, amit be van állva. Különös kapcsolat alakul ki a jó családból származó, művelt, intelligens fehér tanár és a dilerekkel és nepperekkel körülvett 13 éves fekete diáklány között.

Ebben a filmben nincsenek tragédiák, nincsenek embert próbáló drámai helyzetek, nincsenek krízisek, mégis az egyik legszomorúbb történet, amit valaha láttam a szerelem elmúlásáról, egy kapcsolat (házasság) visszafordíthatatlan szétbomlásáról.

A filmet már a bemutató előtt erős kult-hangulat lengte körül, emiatt elég vegyes várakozásokkal tekintettem rá. Sokan azonnal az év filmjének kiáltották ki, néhányan viszont egyenesen nézhetetlennek tartották. Arról nem is beszélve, hogy minden nőismerősöm kvázi szerelmes lett Ryan Goslingba (bevallom én eddig nem tartottam valami nagyra sem mint színész, sem mint pasi), ami kimondottan arra késztetett, hogy csakazértis azt mondhassam a végén: „ugyan már ez a nyálas kiskölök még dodzsemet sem tudna vezetni, nanehogymár ő legyen a coolcsávók legcoolabbika”. Komoly kétkedéssel ültem tehát le, sőt a kisördög is munkált bennem, mint mondtam, de hamar kiderült, hogy Nicolas Winding Refn remekműve nekem is az év egyik legnagyobb mozis élménye, sőt Ryan Gosslingba is belezúgtam egy kicsit nagyon.