Az HBO nagyszabású történelmi drámái után (Róma, Elit alakulat, Deadwood) egy másik, jóval kisebb fizetős csatorna, a Showtime jóvoltából ezúttal a XVI.sz-i Angliába látogathattunk el VIII.Henrik udvarába a The Tudors c. sorozat révén. 2007-2010 között 4 szezonon keresztül mutatták be Anglia egyik legkülönlegesebb uralkodójának a trónon eltöltött éveit. Jó magam nyár elején néhány hétig szinte a királyi udvarban éreztem magam, úgy berántott a sorozat.

Ahogy minden történelmi sorozatra, így a The Tudorsra is áll, hogy nem a történet végére vagyunk kíváncsiak, hisz azt ismerjük/ismerhetjük a történelemkönyvekből, sokkal inkább a megtett út izgalmaira, és az ehhez nélkülözhetetlen színes karakterekre, amik/akik igazán izgalmassá, fordulatossá, érdekessé tehetik. Nos a The Tudors minden tekintetben megfelelt ezen kívánalmaknak.

Szenvedély, becsvágy, intrika és árulás mozgatja a sorozatot, amely éppúgy bővelkedik izgalmakban és fordulatokban, mint feszültséggel teli drámákban, látványos csatákban és szenvedélyes szerelmi jelenetekben. Az udvari intrikák végigkísérik mind a 4 szezont, így bárki, aki szereti az ilyen, sakkjátszmához hasonlítható, a saját céljaink érvényesülésére irányuló ügyeskedéseket, valószínűleg nem fog csalódni.

 

A középpontban VIII.Henrik áll, aki meglehetősen fiatalon, mindössze 19 évesen került a trónra, és uralkodása 40 éve alatt alaposan felforgatta nemcsak Angliát, de szinte az egész világot.

Az ötletgazda Michael Hirst a sorozatban elég lazán kezeli a tényeket, sokszor eltér tőlük és a szereplőkkel is meglehetősen szabadosan bánik, de ez legfeljebb néhány konok történészt zavarhat, a szórakozni vágyó nézők inkább örülhetnek, mert ezek révén csak még érdekesebbé, fordulatosabbá vált a történet. Külön dicséret illeti a nagyon igényes megjelenítést. Gyönyörűek a kosztümök és a díszletek egyaránt, ami nagyban hozzájárul az összkép tökéletességéhez.

A karakterek szintén remekül el lettek találva, kezdve magával Henrikkel, aki valóban színes egyéniség volt. Okos, művelt, igazi reneszánsz ember, szeretett vadászni és teniszezni, verseket írt, értett a csillagászathoz és mélyen vallásos volt. Emellett nőcsábász (ez pl. 6 felesége ellenére valószínűleg nem volt igaz), nárcisztikus, arrogáns, sokszor szélsőséges hangulatú, szeszélyes ember volt, akinek meglehetősen nehéz volt a kedvére tenni. Ennek köszönhetően az udvarban folyton változnak a szereplők és a szerepek. Hűségesekből könnyen válik áruló (igazából, vagy csak rágalomból), legbelsőbb bizalmasból bármikor lehet kegyvesztett és bárki könnyen akár máglyán, akár bitón találhatta magát.  Wolsey bíboros (Sam Neil), Morus Tamás (Jeremy Northam), Boleyn Anna (Natalie Dormer), Thomas Cromwell (James Frain), vagy Suffolk hercege Charles Brandon (Henry Cavill) például egytől egyik olyan színes karakterek voltak, ami nyilvánvaló történelmi szerepük mellett az írók remek munkájának volt köszönhető, és nem utolsósorban a nagyszerű színészi alakításoknak, amikből ugyancsak nem volt hiány a négy évad alatt.

Ha a fent említett színészekről azt írtam, nagyszerűek voltak szerepeikben, külön ki kell emelnem Jonathan Rhys Meyers-t, akit elsőre elég nehéz volt VIII.Henrikként elképzelnem, hisz egyáltalán nem is hasonlít az általam – és gondolom, még sokak által – elsősoban Holbein festményeiről ismert királyra. Mégis azt kell mondjam, tökéletes választás volt. Talán az első évadban kicsit túljátszotta az önző és lobbanékony uralkodó szerepét, de a másodikra tökéletesen belejött. A hangja, az arcjátéka, félelmetes, mennyire képes bármilyen érzelmet visszaadni, sőt a harmadik szezon elején hozzá fűződik talán az egész sorozat legdrámaibb jelenete, mikor közvetlenül Jane Seymour  halála után bezárkózik a szobájába és csak az udvari bolonddal hajlandó beszélni: az a vita, az a jelenetsor valami döbbenetesen szürreális volt.

Az HBO után tehát a Showtime is megmutatta, hogy tud történelmi drámát csinálni, nem is akárhogyan. VIII. Henrik uralkodása ugyan véget ért, de nem maradunk sokáig történelem nélkül, hiszen már készül a legújabb darab, amely ezúttal Itáliába visz majd minket a Borgiák világába.

 

 

 

Addig is kedvcsinálónak a The Tudors első szezonos főcíme (mert ez is nagyon jó volt)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokepezo.blog.hu/api/trackback/id/tr882291668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása