2011 legjobb filmje volt nálam Nikolas Winding Refn Drive-ja. Ennek hatására néztem meg múlt héten a 2009-es Valhalla Rising-ot, ami után úgy döntöttem, hogy imádom ezt a palit és az összes eddigi munkáját látni akarom. A pünkösdi hosszú hétvége remek alkalmat nyújtott egy Refn-maratonhoz, így nem is halogattam tovább, begyűjtöttem eddigi filmjeit és moziztam egész hétvégén. És hogy miket láttam? A tovább mögött megmutatom.

Bronson 2008

“Mickey Peterson egész életében híres akart lenni. Mickey Peterson nem jeleskedett sem az éneklés, sem a színjátszás terén. Mickey Peterson gyermekkora óta arra vágyott, hogy kiállhasson a közönség elé és azt mondhassa: a nevem Charles Bronson.”

A Bronson egy életrajz-karikatúra Anglia valaha élt legerőszakosabb bűnözőjéről, aki életéből eddig 37 évet ült börtönben, ebből 30 évet magánzárkában - jelenleg is ott van -.

Kicsit Kubrick Clockwork Orange-hangulata volt, leginkább a narratíva (ahogy Bronson kilépve saját testiségéből teatralizál), és a kifordítottsága miatt. A középpontban nem az élettörténet állt, hanem az állapot, a deviancia, az ERŐSZAK.

A pasi (Tom Hardy) egy tömény erőszak-bomba, aki a börtönlétet sportnak tekinti, a magánzárkát edzőteremnek, a börtönőrök elverését (meztelenül beolajozott testtel) pedig életcélnak, miközben szarik bele, hogy ezenközben őt is pépesre verik. Másfelől egész életében vágyik a hírnévre, az elismerésre (ezért is vette fel a C.Bronson nevet), és úgy tűnik az erőszak az egyetlen, ami igazán “naggyá teheti”, ami által szabadnak érezheti magát.

Az film szürrealitását végletekig fokozza a (megint csak nagyszerűen megválasztott) zene, amely ebben a filmben is nagyon fontos szerepet játszik és iszonyú erővel erősíti a kép nyújtotta hatást. (Sosem gondoltam, hogy egy Pet Shop Boys nótától fog kiverni a víz, pedig de...)

Tom  Hardy pedig döbbenetesen jó. Amúgy is jól állnak neki az ehhez hasonló szerepek (Warrior, The Take), valami magával ragadó elementalitás van az alakításában.

Amúgy a pasi így néz ki valójában. Hát nem imádnivalóan eszement? :)

Bleeder 1999

A Bleederben két párhuzamos történetet látunk.
Az egyik egy emberi tragédia, amelyben Leo (Kim Bodnia - nagyon erőteljes alakításában) és Louise szerelme vesz tragikus fordulatot, mikor kiderül, hogy Louise gyermeket vár. Leo aki munkanélküliként amúgy is egy senkinek érzi magát a hír hallatán teljesen összezavarodik. Az apaság öröme helyett számára a terhesség csak rákontráz saját csődtömeg-érzésére. Cselekvésképtelensége tragikus agresszióba fordul, ami kapcsolatuk széteséséhez és Louise vetéléséhez vezet. Louise oltalmazó testvére Louis szörnyű bosszút áll Leon (HIV-fertőzött vért fecskendez belé), innen pedig már nincs visszaút, a tragikus végkimenetel elkerülhetetlen.
A másik szálon Lenny (Madds Mikkelsen - itt is elképesztően jó) és Lea szerelmének kibontakozását követhetnénk, ha lenne kibontakozás. De Lenny, aki csak filmeken át képes nézni a világot, hiába lesz szerelmes, nem tud kapcsolatot teremteni Leával, aki keresi ugyan a szerelmet de könyveken keresztül él egy ugyancsak másfajta valóságban.

A film Refntől megszokott módon helyenként nagyon véres, ugyanakkor egyszerűen és őszintén mutatja be a középpontban álló tragédiát. Hősei átlagemberek, akik egyszerűen nem képesek adekvátan cselekedi. Kószálnak céltalanul a világban és saját kontaktusteremtő képességeik zavarait sínylik meg. Bár működésképtelenségüket csak maguknak köszönhetik, Refn mégis nagy adag gyengédséggel ábrázolja esetlenségüket (buszmegálló jelenet, mikor Lennynek eszébe jut hogy nem is arra kell mennie, mint Leának, vagy a záró képsorok). A később annyira jellemző vörös áttűnések és a nagyon erőteljes zene már ebben a filmben is meghatározó dramaturgiai elem.

Ráadásul ebben a filmben Refn saját magáról, saját filmes rajongásáról is sokat elárul. A film elején, ahogy Lenny felsorolja a video tékában található filmeket, ill. amiket néznek, no meg Lenny szobájának dekorációja önmagáért beszél. :) Néhány utalás Refn többi művében is található (Mad Max plakát pl. több helyen is), de ilyen kitárulkozást máshol nem tapasztalhatunk.

Nagyszerű film a Bleeder, sallangmentes emberi dráma, kiváló színészekkel, gyönyörű fényképezéssel és epikus zenével.

Fear X 2003

Refn szerintem legnehezebben befogadható filmje. Erőteljesen emlékeztet Lynch elborultabb alkotásaira, nálam valahol a Mulholland Drive és a Lost Highway között van.

Harry Caine biztonsági őrként dolgozik egy bevásárlóközpontban. Élete azonban teljesen felborul, mikor feleségét valaki lelövi a pláza parkolójában. A rendőrség nem találja a tettest, Harry pedig megszállott kutatásba kezd, hogy megtalálja a gyilkost, de méginkább az okot, hogy miért kellett feleségének meghalnia. Végesincs biztonsági felvételeket néz, kivehetetlen fotókat készít, amikre különböző jegyzeteket firkál, kitapétázva ezekkel az egész nappaliját, azt az illúziót keltve, hogy halad valamerre a nyomozásban. Azonban valósága csak álca, a szeretett személy elveszítésének képtelensége szülte illúzió. Ez elég hamar nyilvánvalóvá válik a néző számára: vörös snittek, harry tarkójára zoomolt kamera, idegesítő zene, végül már konkrét hallucinációk (vértenger a liftben stb.) megjelenítése. Én bevallom kicsit elvesztem. Végül már nem tudtam követni mi valóság, és mi az ami csak Harry fejében létezik. A film végén Harry egy kórházi ágyon ébred, három rendőr áll az ágy fölött és azt mondják: “Tudjuk, mi történt magával, és ezt maga is tudja.” Hát kövezzenek meg, én nem tudom, talán sejtek valamit, de nem tudom és ez zavar. :(



Pusher I. II. III. 1996. 2004. 2005

Refn első filmje (meg a 4-5.), nálam mégis a maraton végére maradt.
Dánia, Koppenhága, kinek mi jut eszébe? Nem tudom, de biztos nem a sötét alvilág. Márpedig ebben a három filmben a város legpokolibb arcával ismerkedhetünk meg, ami után szerintem nem fogunk kapkodni a Koppenhágába irányuló fapados repülőjegyekért.

A trilógia első részének központi figurája Frank (Kim Bodnia) egy piti drogdíler, aki ugyan baromi keménynek látszik, de mikor tartozásai miatt szembekerül a szerb maffiával, bizony hamar kétségbeesett, űzött vad lesz belőle. Eközben képtelen valódi párkapcsolatot kialakítan prostituált barátnőjével, és hamar kiderül, hogy ebben a világban az üzlet jóval a barátság felett áll. A felszínen ez egy alvilági akcióthriller, de a gengszterek érzelemmentes világában nagyon is emberi drámák bontakoznak ki, emiatt a Pusher jóval több egyszerű akció mozinál, ez egy kőkemény és megrendítő dráma, az azóta már megszokott refn-i érzékenységgel, és minden sallangtól mentes egyszerűséggel bemutatva.
A megjelenítés naturalista, sok kézikamera, brutális, sokkoló jelenetek, egyedi színvilág, szuperközeli felvételek, nagyon erős színészi alakítások teszik kimagaslóvá, mégis könnyen befogadhatóvá a filmet.

A Pusher második része 8 évvel később készült, szerintem ez a trilógia legjobb darabja. Letisztult, kiváló film, ugyanabban a környezetben, ugyanolyan kíméletlen képekben és történettel. A hős most Tonny (Madds Mikkelsen - istenem, milyen zseniális ez a pali már megint), akit az első részben Frank legjobb barátjaként ismerhettünk meg. Épp a börtönből szabadul, új életet akar kezdeni, visszamegy gengszterfőnök apjához, hogy megpróbálja elnyerni a “Herceg” elvesztett, vagy talán soha nem is létezett megbecsülését. Eközben feltűnik egy ugyancsak elutasító exbarátnő, aki csak pénzt akar, hogy állítólag közös gyereküket el tudja tartani. Tonnynak tehát a nyakába szakad az apai felelősség váratlan terhe is, így két fronton is bizonyítania kell. Viszont sem apját sem exét nem érdeklik Tonny erőfeszítései, és a fiú megjárja ugyan a pokol legmélyebb bugyrait a film végén mégis felcsillan valami remény a jövőt illetően.

Tonny a trilógia egyetlen figurája, aki képes lehet tényleg megváltoztatni az életét esélyt terremtve magának és gyermekének egy jobb jövőre.

A harmadik etap a legkegyetlenebb, még ha nem is indul annak. Sőt kimondottan lazán, humorral teli, játékos képekkel kezdődik, amint Milo (Zlatko Buric) az előző részekben már megismert immár öregedő szerb maffiavezér épp lánya 25. születésnapjára készül. Süt, főz, leszokóban van a drogról, terápiára jár, miközben nem állhat le az üzlet egy percre sem, hiszen az új generáció már ott dörömböl az ajtóban ugrásra készen, hogy átvegye a kiöregedett főnök helyét. A csodásnak induló nap így válik valódi rémálommá. Ez az átmenet a létezés felfoghatatlan abszurditásáról való tökéletes vízió. Milo képtelen megbírkózni a ránehezedő stresszel és a szemünk előtt esik szét atomjaira, mikor pedig végleg elveszti a kontrollt, brutális vérengzésbe kezd.

A hangsúly itt is az emberi drámán van, a bűn, az erőszak, a brutalitás csak  teret ad a lélekre nehezedő terhek elviselhetetlenségének.

Kemény hétvége volt, kemény filmekkel. Azt nem mondom, hogy mindenki így sűrítve, azonnal nézze meg ezeket a filmeket, de előbb utóbb igen is valamennyit látni kell, érzésem szerint többször is. Refn pedig innen kezdve bármit is csinál, azt látni akarom...azonnal! :)

Erre legközelebb jövő tavasszal lesz lehetőség, (de lehet, hogy már idén!!!!) a tervek szerint akkor mutatják be, megint Ryan Gosling-gal forgatott legújabb moziját az Only God Forgives-t.

A kép alapján ez sem lesz gyenge.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.