OUAT poster.jpg

Az egyik legjobban várt őszi újonc, és így 10 epizód után immár a kedvenc országos TV-sorozatom lett az ABC új “mesesorozata”. Anno úgy harangozták be, hogy a Lost misztikumát fogja ötvözni a Pushing Daisies látványával (engem ennyivel már meg is vettek), ami gondolom abból adódott, hogy a Lost egykori írója és producere (Adam Horowitz, Edward Kitsis) dolgozik a sorozaton.

Az alapsztori: Egy este beállít egy kiskölyök (Henry) Emmához és közli vele, hogy ő az anyukája és azonnal vele kell mennie egy Storybrooke nevű városba, ahol Meseország elátkozott lakói élnek, akik a Gonosz Királynő átka miatt  kiszakítva saját dimenziójukból úgy élik időtlen napjaikat, hogy nem emlékeznek rá, kik is ők valójában. Az átkot csak Emma, aki valójában Hófehérke és a Szőke Herceg lánya, törheti meg, akit közvetlenül megszületése után, még az átok előtt egy portálon sikerült kimenekíteni Meseországból.
OUAT snow and charming.jpg
Az események ettől kezdve két szinten zajlanak. Egyik oldalon, Meseországban az előzményeket ismerhetjük meg. Flashback-ek során találkozhatunk az összes ismert mesehőssel, és bár a történetüket ismerjük, most kiderül, hogy nem mindig pont úgy esett az eset, ráadásul csomó háttérinfót is kapunk hozzájuk, amelyek ugyancsak tartogatnak meglepetéseket. Másik oldalon Storybrooke pedig az általunk ismert valóság, ahol a szereplők élik tipikus kisvárosi mindennapjaikat, bár elég hamar kiderül, hogy itt sem épp a megszokott módon zajlanak az események. A sztori tehát párhuzamosan halad, egyszerre bontakozik ki a jelen, Emma és Henry egymásra találásának, egymás megismerésének története és a mesefigurák “modernizált” élete, valamint a múlt, amelyből kiderül, hogyan jutottak el hőseink idáig, hogyan lettek azzá, akik.
OUAT major.jpg
És hogy mi az ami a történeten túl igazán szerethetővé teszi a OUAT-t?

Elsősorban maga a történetvezetés. Imádom, ahogy az eseményeket kibontják, ahogy a Meseországbeli flashback-ekre rárímel a jelen valósága, ahogy “minden ugyanaz másképpen”, ahogy minden mindennel összefügg és ahogy újabb és újabb titkokra derül fény, miközben apránként (nagyon apránként) az átok kezd megtörni.
Aztán ott a látvány. TV-s szinten igazán szép a CGI. A kosztümök, sminkek, frizurák stb. úgyszintén gyönyörűek, az egész nagyon szépen van fényképezve, és ha nem is olyan szürreális, mint a Pushing Daisies volt, mindenképpen varázslatos.
A karakterek ugyancsak sokat tesznek hozzá a szerethetőséghez, hiszen valamennyiüket nagyon hamar meg lehet kedvelni, a Gonosz Királynétól kezdve, Tücsök Tihaméron át Hófehérkéig.
OUAT snowhite and 7 dworf.jpg
Ha már a karaktereknél tartunk, a színészekről sem szabad megfeledkezni, akik közt néhány ismerős név is akad. Én bevallom látatlanba kissé féltem Jennifer Morrisontól, hogy nem fogom tudni elvonatkoztatni a House-tól, de szerencsére egyetlen pillanatig sem jutott eszembe, sőt valamelyik nap egy régi House epizódot látva épp ellenkezőleg, ott láttam bele Emma karakterét.
Lana Parrilla imádnivalóan gonosz királynőként és polgármesterként egyaránt, Robert Carlyle pedig született Rumpelstiltskin, eszméletlenül jól áll neki ez a szerep. Ginnifer Goodwin először kicsit fura volt ugyan Hófehérkének, de őt is hamar megkedveltem és Jared Gilmore (Henry) nevét is érdemes megjegyezni, mert nagyon jó a kis kölyök.
OUAT_rumpelstiltskin.jpg
Azt nem tudom hány szezonnyi potenciál van a sorozatban, nem tudom meddig lehet húzni ezt az átok vonalat, vagy elő tudnak-e állni az írók újabb érdekes szállal, de ez legyen az ő problémájuk. Én csak remélem, hogy minél tovább élvezhetem még hőseink kalandjait Meseországban és Storybrooke-ban egyaránt.

És egy kis ráadás a végére: Lost-os írók, Lost-os misztikum szóltak a beharangozók. Ugyan a csavarok azért nem közelítik meg a Lost szintjét (bár ez szerintem nem is baj), azért az írók előszeretettel pakolnak a sorozatba Lost-os utalásokat úgynevezett easteregg-eket. Magamtól nem vettem észre én sem ezeket, de teddike minapi blogbejegyzése után azt hiszem ezentúl erre is figyelni fogok. :)

 Ez pedig egy kis kedvcsináló: :)

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokepezo.blog.hu/api/trackback/id/tr383743465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása