A 18 éves Joshua Cody unottan néz egy vetélkedőt a tévében. Mellette a heverőn egy középkorú nő bóbiskol. Aztán benyit két mentős és a kérdésükre, hogy „Te hívtál minket?” a fiú csak annyit mond: "anyám túladagolta magát". A mentősök próbálják újraéleszteni, közben a fiú le sem veszi a szemét a tévéről. Tekintete nem árul el semmit. Az anyja pedig halott.

Ezzel az enyhén gyomorba vágó képsorral nyit David Michôd filmje, megteremtve ezzel azt az alaphangulatot, amely az egész filmet átszövi. Sallangmentes naturalizmus, egyszerű, cicomátlan bemutatása egy olyan világnak, amit az amerikai mozikból sokszor romantikusnak, az európai filmekből pedig fröcsögően véresnek, kegyetlenül brutálisnak ismertünk. Eddig. 

Ebben a filmben, bár egy ízig-vérig bűnöző család áll a történet középpontjában, nem a jól megszokott üldözéseken, leszámolásokon, fenyegetéseken stb. van a hangsúly, hanem a családon. Egy olyan családot látunk, amelyet szétzilál a bizonytalanság, a félelem, a rettegés. Mert ebben a családban kívülről nézve ugyan akad egy-két „nagymenő”, belül azonban mindenki retteg. Ettől pedig különösen veszélyessé válnak. Ezt érzi Joshua is, ezért olyan bizonytalan már az első perctől kezdve. Megvallom először inkább retardáltnak éreztem, csak a végére állt össze a kép, hogy valójában milyen mély félelem az ami annyira lebénítja, hogy semmilyen érzelem, vagy értelem nem tükröződik a szemében. Nem is fogjuk megkedvelni sem őt sem bárki mást a filmben. Itt egyszerűen nincsenek szerethető karakterek, legfeljebb némi sajnálatot fogunk érezni, vagy ellenszenvet és undort de leginkább félelmet.

Hiába gengszterfilm az Animal Kingdom, nagy leszámolások, véres akciójelenetek, várost átszelő autós üldözések nincsenek benne. Bár van a filmben épp elég hulla, haláluk legtöbbször pusztán szánalmas, ahogy életük is az volt. Ijesztő életszerűség járja át az egész filmet, ettől válik rémisztően nyomasztóvá.

A színészek lehengerlő teljesítményt nyújtanak. Külön kiemelkedik Jacki Weaver alakítása (megérdemelte az Oscar-jelölést), aki a család nagyasszonyaként anyatigris módjára, mégis kedvesen mosolyogva gázol át bárkin, aki a család útjába kerül. Ugyancsak kiemelendő Ben Mendelsohn, Pope bácsi szerepében maga a megtestesült gonosz, tán ő az egyetlen, akitől még az anyja is fél és akit egyértelműen lehet gyűlölni. Embertelensége minden határon túlmegy, és annak ellenére, hogy a film végén megkapjuk az igazságszolgáltatást, ettől mégsem fogja senki megváltva érezni magát.

Nagyon kemény film ez, olyan, amely sokáig kísért. Nem hiszem, hogy sokszor szeretném újra nézni, annak ellenére, hogy iszonyúan tetszett.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.