Pletykák szerint Darren Aronofsky már 10 évvel ezelőtt megemlítette a Black Swan ötletét Natalie Portmannek. Azt is emlegetik, hogy a Pankrátor (Aronofsky ez előtti mozija) és a Black Swan eredetileg egy film lett volna, amiben a kiöregedett birkózó szerelme lett volna a törékeny balerina. Azt már nem fogjuk megtudni, hogyan tette volna a szépet Mickey Rourke Portmann kisasszonynak, viszont cserébe két nagyon jó filmet kaptunk, ez szerintem mindenképp megérte.

Maga a történet elég egyszerű, mondhatni hétköznapi. Az új szezonban új bemutatóra készül a balettársulat, ehhez pedig a művészeti vezető (Vincent Cassel) új szólótáncost választ eddigi "kiöregedett" primabalerinája (Vinona Ryder) helyére. Nina (Natalie Portman) számára eljött az idő, hogy eddigi kemény munkája végre megtérüljön, igazi karriert csináljon, elismerést szerezzen ebben a látszólag könnyed, ám minden szempontból borzasztóan kemény "szakmában". Meg is tesz mindent, hogy megkapja élete főszerepét a Hattyúk tavában.

Aronofsky azonban nem lenne Aronofsky, ha megelégedne egy hétköznapi történettel. Mint már annyiszor, most is egy egyszerű történetet látunk tőle, nagyon sajátos tálalásban. A történet csak körítés, eszköz, ami arra szolgál, hogy a lélek labirintusaiba csalogasson, aztán letaszítson a legmélyebb bugyrába és ott hagyjon összegörnyedve, kezdjünk vele, amit akarunk (ó, de hisz volt már ilyen filmje!). Nem magyarázkodik, nem mutat kiutat, nem ad feloldozást, csak nem hétköznapi módon mond el egy hétköznapi történetet. A balett világa pedig nagyszerű közeg. A tökéletesség és a balett gyakorlatilag egyenértékű fogalmak, a film pedig pontosan erről szól. Mire képes az ember, hogy elérje a tökéletességet, el lehet-e érni egyáltalán, mi több létezik-e egyáltalán, vagy csak egy illúzió, milyen árat kell fizetni érte, s vajon megéri-e? Ezeket a kérdéseket teszi fel Aronofsky, de a válaszokat mindenkinek magának kell megtalálnia.

A történet lassan halad előre, Nina próbál, dolgozik, megfeszül, próbál, dolgozik...a nyomás pedig egyre nagyobb rajta. Rivalizálás (Lily), megfelelési kényszer (Thomas, az anyja, Beth), harc önmagával, ami közben olyan (másik) énjével találkozik, aminek létezését eddig még csak nem is sejtette. De pont ez a sötét oldal az, amit fel kell szabadítania, el kell fogadnia, ezzel kell azonosulnia, hogy szerepét tökéletesen el tudja játszani. De hol a határ, hol van az a pillanat, amikor ez a sötét erő elszabadul és kontrollálatlanná válik, meg lehet-e egyáltalán fékezni. Aronofsky (megint csak a rá annyira jellemző módon) apránként adagolja a részleteket. Ahogy megismerjük Ninát, egyre mélyebbre jutunk a lelkében és egyre bizarrabb, olykor kifejezetten thrillerbe forduló szituációkba kerülünk, időnként már magunk sem tudjuk, mi illúzió és mi valóság.

Felkavaró és meghökkentő, gyönyörű és felzaklató film a Black Swan, olyan, ami még sokáig dübörög az agyunkban és újranézéskor sem veszít semmit az erejéből, annak ellenére, hogy már tudjuk, mi vár ránk. Végtelenül aprólékosan kidolgozott film, minden pillanata tökéletesen megtervezett, amelyben minden egyes képkockának jelentése, jelentősége van. Erősen manipulatív és igen, hatásvadász is, de jelen esetben azt gondolom ez sokkal inkább erény, mint negatívum. Nem sok ilyen filmélményem volt.

A szereposztás tökéletes. Natalie Portman sose tartozott a kedvenceim közé, de ezért az alakításért minimun Oscar jár neki. Tökéletesen egybeforr Nina alakjával, valószínűleg ez élete legjobb alakítása, és akkor a balettról nem is beszéltünk, mert hiába a profi vágás (gondolom volt dublőre) meg a gyerekkori balettiskolázottság, sok év kihagyás után kellett megtanulnia a táncokat és kalap le, remekül csinálta. Mila Kunis Lilyként (Nina ellentéte - laza, nagyszájú, sexis, csapongó, de szintén remek táncos) bebizonyította, hogy nem csak testi adottságai miatt kap szerepeket, hanem színésznőként is megállja a helyét. Vincent Cassel naná, hogy remek a maximalista, kujon koreográfus, Thomas szerepében, Vinona Ryder (Beth) ugyan nem kap sok teret, de abban fergetegesen hozza a félredobott díva szerepét. Külön említést érdemel még Barbara Hershey, aki Nina megszállott anyjaként ugyancsak Oscar esélyes alakítást nyújtott.

A szereplőkön túl nem szabad elfeledkezni Aronofsky többi segítőjéről, akik szintén kiváló munkát végeztek. Matthew Libathique kamerakezelésének és a vágásoknak köszönhetően, jó néhány jelenet konkrétan beleég az agyunkba. Clint Mansell pedig úgy varázsolt zseniális zenei aláfestést, hogy a bár-jeleneten kívül gyakorlatilag végig Csajkovszki eredeti művét használja mesterien.

Összegezve, Darren Aronofsky nagyot alkotott, ismét bebizonyította, hogy az egyik legtehetségesebb fiatal rendező Hollywoodban, aki úgy képes igazi művészfilmet csinálni, hogy azt a közönség is szereti, nem csak a kritikusok. A film zárómondata mindent elmond: "It was perfect!"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.