Utálom a politikát, nem is értek hozzá és a politikai témájú filmek sem álltak soha közel hozzám. Akkor meg miért is? Természetesen újszívemcsücskeryangosling miatt :). Ryan Gosling-sorozatom folytatásaként néztem meg ezt az idei filmfesztiválok egyik esélyeseként nyílvántartott politikai krimit, amelyet George Clooney rendezett.

Az előválasztási kampány finisében járunk, ahol 2 demokrata jelölt küzd pártja jelöléséért. Az egyikük, Mike Morris kormányzó (George Clooney) a reformok híve, megynyerő, látszólag feddhetetlen. Sajtófőnöke, a fiatal, idealista Stephen Myers (Ryan Gosling) hisz benne, hogy vele tényleg jobb lehet a világ, ezért mindent megtesz főnöke sikeréért, minden apró részletre kiterjedően kézben tartja a tökéletes média megjelenést, és ügyes húzásokkal tesz keresztbe az ellenfélnek, aki az unalmas, sablonos, ám  jól bevált régi receptet követi.

A harc azonban egyre élesebb, és hamar  kiderül, hogy hiába a pozitív sajtó, befolyásos támogatók nélkül bizony semmit nem ér az egész. Morris kampánymenedzsere (Philip Seymour Hoffman) pedig minden idealizmus nélkül keveri a lapokat, pontosan tudja kit, hogyan szerezzen meg az ügynek. Közben persze a rivális kampányfőnök (Paul Giamatti) sem tétlenkedik, trükkös csapdába csalja a tapasztalatlan Myerst. Ifjú hősünk kálváriájának legjava azonban még hátravan, a kegyelemdöfést ugyanis saját térfeléről kapja, innentől kezdve pedig már nem csak az a tét, hogy saját karrierjét megmentse, nem is az, hogy mi lesz a kampány végkimenetele, hanem, hogy ki tud-e keveredni egyáltalán ebből a velejéig romlott politikai játszmából, hogy tisztességgel ugyan, de hagyja magát eltaposni, vagy férfiként felveszi a kesztyűt és a földbe döngöl mindenkit, aki megpróbál neki keresztbe tenni, és persze, hogy mindeközben mennyire hasonlik meg önmagával...

A The Ides of March az illúziók elvesztéséről szól, arról, hogy mennyire nincs helye idealizmusnak a politikában. És bármennyire is érdektelen (számomra legalább is) a polititkai téma, mégis egy erős hangulatú feszült drámát láttam, ami első percétől az utolsóig képes volt a fotelhez szegezni.

Clooney eddigi rendezéseit bevallom nem láttam, de aki képes 30 másodpercig egy mozdulatlan kocsi orrát mutatni, miközben a nézőt szétveti az ideg, az azért tud valamit.
A film nem fogja megváltani a világot, de még a politikai thriller műfaját sem (gyanítom a valóságban ennél sokkal mocskosabb játszmák zajlanak), viszont tényleg fergeteges párbeszédek, zseniális alakítások (Marisa Tomei is milyen brilliáns a gátlástalan, nyomulós ellenzéki újságíró szerepében), végig fenntartott feszültség, semmi üresjárat. Jó film na! Tessék megnézni, már csak a szereplők miatt is. Érdemes.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.