Bigas Luna spanyol rendező, Almodovar mellett az "új spanyol film" egyik legjelesebb képviselője. 1992-es Sonka sonka c. filmje művészieskedő malackodásával rendesen beint az álszenteskedő prűdériának.

José Louis, egy gazdag fehérnemű-gyáros család egyetlen elkényeztetett fiacskája teherbe ejti a gyönyörű, de szegény lányt, Silviát (Penelope Cruz). Az anyja, aki még a gondolatát sem bírja elviselni egy ilyen rangon aluli házasságnak, felbéreli a gyár egyik modelljét, Rault (Javier Bardem), aki amúgy sonkaszállításból él és unalmas óráiban, ahogy az egy igazi spanyol macsóhoz illik, matadornak képzeli magát, hogy csábítsa el a lányt. Arra azonban nem gondol, hogy a fia és Silvia tényleg szeretik egymást, ráadásul ahogy Raul egyre közelebb kerül Silviához, a kiégett házasságban élő anya is egyre inkább megkívánja a vonzó, fiatal "bikát". A megcsalt, elhagyott, megbántott Jose Louis pedig épp abban a bordélyban keres vigaszt, amit Silvia anyja üzemeltet, s pont a még mindig szemrevaló madam karjaiban (mellei közt) köt ki. 

 

Az ármánykodás, az eltorzult kapcsolatok, a spanyol forróvérűség, ebben a szenvedélyes együttlétekkel tarkított szerelmi sokszögben (legvégül még Jose Louis apja is rágerjed Silviára) végül egy szürreális és tragikus sonkaviadalba torkollik.

 

Beteg film ez egy beteg társadalomról, beteg társas kapcsolatokról, beteg családokról, beteg személyiségekről. Lepusztult környezetben, sokszor a pornográfia határán egyensúlyozva, durva kendőzetlenséggel állítja pellengérre a gőgöt, az arroganciát, és a társadalmi előítéleteket. Épp a fentiek miatt, bár kétségtelenül remek film a Sonka sonka, eléggé meg tudja feküdni a gyomrot, én sem hiszem, hogy a közeli jövőben újra akarnám nézni.

 

papoca@ 2010.12.30. 09:16

Soul Kitchen

A görög származású hamburgi étteremtulajdonost, Zinost tragédiák sora sújtja. Barátnője Kínába megy dolgozni, rászáll az adóhivatal, egy elszabadult mosógépnek köszönhetően sérvet kap, egy "régi barát" szemet vet éttermére,  új, kissé pszichopata szakácsának ínyenc fogásai elűzik addigi, fagyasztott és konzervkajához szokott törzsvendégeit és még börtöntöltelék testvére is megjelenik, hogy rajta élősködjön.

Mona Paparu egyedül neveli 3 éves kislányát Vioricát. Vásári bábjátékosként járja a vidéket, ebből tartja el magukat, míg fel nem bukkan évek óta nem látott apja, aki arra kéri kísérje el Németországba egy orvosi kezelésre. Mona kétes hírű jóslásból élő nagynénjére bízza kislányát arra a néhány napra, míg apjával távol van.

Na ezért jó blogot/naplót/akármit írni!

Wim Wenders angyalos filmjét annak idején többször is láttam – 3-4x, vagy még többször, nem emlékszem -, de az elmúlt 17 évben biztos nem néztem meg. Arra emlékszem, hogy nagyon szerettem ezt a filmet, bárhol, bármikor képes voltam megnézni, nagyon tetszett a fényképezése, benne volt Colombo hadnagy, meg Nick Cave, meg hogy szentimentális tündérmese egy angyalról, aki beleszeret egy halandó lányba, és ezért emberré válik. De hogy mennyi rétege van ezen kívül, azt nem biztos, hogy fel tudtam volna idézni. Persze a tegnapi újranézés utáni gondolatok egyáltalán nem biztos, hogy 17 éve is eszembe jutottak, sőt…

Lehet, hogy csapongó leszek, de a gondolatok is csaponganak bennem, azért igyekszem kissé rendszerezni.

süti beállítások módosítása