Pálfi György filmet akart csinálni. Ehhez azonban pénz kell. Bekopogott hát néhány ajtón, de miután senki nem állt szóba vele, ahelyett, hogy fájdalmával telesírta volna a médiát, gondolt egy merészet, bezárkózott néhány hasonló megszállottal és 450 filmklasszikussal 3 évre egy vágószobába és valami olyan csodát művelt, amilyet még nem láttunk.
450 film, több mint 1400 snitt és ebből a montázsból született egy 451. film a szerelem hatalmáról és örökkévalóságáról.

A Final Cut - Hölgyeim és Uraim egy szerelem történetét meséli el, de sokkal inkább szól magáról a mozi, a film szeretetéről. Tisztelgés ez a mű az elmúlt százakárhány esztendő valamennyi filmes művésze előtt.

Sokan mondták, hogy jó, de amíg nem láttam, nem tudtam elképzelni, hogy milyen is lehet valójában, hogyan lehet élvezetes egy összeollózott katyvasz, hogy nem zavaró, hogy minden snittben új arcokat, más színeket, más korokat látunk, más nyelven szólalnak meg. De nem, nem zavaró, sőt minden pillanatban, mikor egy újabb klasszikus jelenetre ismerünk rá egy teljesen más kontextusban, az újabb és újabb minikatarzisokat vált ki belőlünk nézőkből. Így aztán kb. a 3. percre állandósul az arcunkon egy éteri mosoly, amely meg is marad jóval a film vége után is. Én még az ágyamban is mosolyogtam órákkal később, sőt szerintem reggel is úgy ébredtem, és most is ahogy visszagondolva bevillan egy-egy jelenet azonnal felragyog a képem. :)
Csodálatos, és tényleg nem is gondolná az ember, de eszméletlen jól megfér egymás mellett a Lumiere testvérek első mozgófilmje és az Avatar, vagy Fellini és Indiana Jones, de az se semmi, mikor az aggódó anya képében Yodát pillantjuk meg és ez teljesen jól van így.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy mekkora élmény egy-egy jelenetből ráismerni filmre, rendezőre, színészre, rádöbbenni, mik azok a filmek, amiket még mindig nem láttunk, és melyek, amiket “hű ezt is újra kéne már nézni!”.

Külön kalapemelés a filmzenékért, hisz azok is éppúgy lettek összevágva, mint a képek, és briliáns összhangot teremtenek a filmmel, ráadásul egy csomó kedvencem is felhangzott. :)


Zseniális ötlet és tökéletes megvalósítás. A Final Cut - Hölgyeim és uraim simán az év/század filmje. Olyan alkotás, amit legalább egyszer mindenkinek látnia kell!

szólj hozzá: Hölgyeim és Uraim - előzetes

Max Schreck a Nosferatu (1922) forgatási szünetében pihen. Az a hír járta, hogy annyira beleélte magát Orlock szerepébe, hogy a forgatáson kívűl is úgy mozgott, beszélt, járt, mint a gróf, olyannyira, hogy a stáb körében több pletyka is szárnyra kapott, miszerint Schreck valóban vámpír. Nos ezt a képet elnézve ezen cseppet sem csodálkozom. :)

A legigazibb vámpír!!!! Sokaknak Lugosi Béla az egyetlen „valódi” Drakula, mások Anne Rice vámpírjait tartják etalonnak, megint mások Coppola Drakuláját tekintik a leghitelesebbnek, számomra viszont a mai napig Max Schreck a valaha élt legfélelmetesebb vámpír. A filmben ugyan megváltoztatták a nevét (úgy tudom jogi okokból) Orlok gróf azonban maga Drakula, minden vámpírok apja, a szellemek földjéről, Transzilvániából.

Hol is kezdjem? Az első megaprodukció, korának legdrágább filmje, ami közel 2 évig készült. Gigantikus Sci-Fi, a cyberpunk őse. Filmtörténeti jelentőségéről, későbbi filmekre gyakorolt hatásáról már annyi – nálam sokkal okosabb – ember írt, annyi tanulmányt, hogy én nem is szeretnék itt ezzel foglalkozni. 3 filmet mégis meg kell említenem, mert ezek végig a fejemben voltak, miközben Lang filmjét néztem. Ridley Scott Szárnyas Fejvadász és  Luc Besson Ötödik Elem c. filmjének városai ugyanis megszólalásig hasonlítanak Metropolisra, „Robot-Maria” pedig kétségtelenül a filmtörténelem első Cylonja (aki ismeri a Battlestar Galacticát, tudja miről beszélek).

 Metropolis                            

 Blade runner                          

The fifth element