Az Entourage (ejtsd: ántrázs) - Törtetők az HBO saját gyártású sorozata, 2004 nyarán indult és idén a 8. évaddal ért véget. A sorozat egy Queens-ből jött fiatal színész és négy gyerekkori barátja életét követi Hollywoodban. Vincent Chase, aki igazi sztárkarriert futott be (Adrian Grenier), a legjobb barátja Eric Murphy "E", aki a menedzsere lesz (Kevin Conolly), a bátyja, Johny "Drama" Chase, akinek színész karrierje koránt sem ívelt olyan magasra (Kevin Dillon), és Turtle, aki csak élvezi az egészet (Jerry Ferrara). 

Újabb etalonnak számító sorozatot sikerült végre megnéznem a nyáron, és persze ez után is úgy keltem fel a monitor elől, hogy "hogy a fenébe nem néztem én ezt eddig?"!

Shawn Ryan nevéhez fűződik az FX-en 2002-2008 között futó szerintem simán a valaha volt legjobb zsarusorozat. Mára kult-státuszba emelkedett, sokat idézett (én is hivatkoztam már párszor rá) alkotás ez, nem véletlenül.

Már sokszor mondtam, hogy nem szeretem a sitcomokat. Ez pedig kérem szépen egy sitcom. És IMÁDOM!!!! :)

Ellentmondás? Igen, de kit érdekel. Ez a sorozat egyszerűen zseniális.

És, hogy mi a titka? Sokrétű, néha nagyon finom, néha egészen közönséges humor, temérdek film/sorozat paródia és popkult utalás, sok szájbarágástól mentes tanulság és nem utolsó sorban nagyon szerethető karakterek. És ha mindez kevés lenne, a Community az a sorozat, amely hétről hétre képes meglepetést okozni. Nem egy bevált sitcom sémát követ, hanem minden epizód, mintha egy egészen új projekt lenne. Játszottunk pl. Dungeons & Dragons-t, Troy és Abed egyedi tudósítása a diákönkormányzati választásról film volt a filmben,

Pierce bosszúja egy pazar dokumentarista stílusú epizódot hozott, volt animált karácsonyi epizód, hogy a paintball-os epizódokról már ne is beszéljönk. Ráadásul a  már említett filmparódiák sem csak úgy random kerülnek a részekbe, hanem baromi kreatív módon az írók tökéletesen beépítik azokat az adott epizód kerettörténetébe. Zseniális na!

A sorozat nézettsége sajnos nem tükrözi a zsenialitását, mégis a csatorna szerencsére berendelte a folytatást, így múlt héten ismét becsengettek a Greendale főiskolán. A nyitórész semmit sem veszített a megszokott színvonalból. Volt Glee fricska, meg Cougar Town utalás, poénkodtak az angol sorozatok hosszával, kaptunk egy kis 2001- Űrodusszeiás halucinációt, Inspector Spacetime (Doctor Who)-t :) és egy kis Breaking Bad kikacsintás is jutott a végére.

Várjuk a folytatást!

Régóta rajongok a vámpírokért, legyenek akár könyvben, akár moziban, akár TV-sorozatban. Bár a Twilight-hisztéria óvatossá tett, mert az abban szereplő nyálas elkorcsosult csillámló izék már nagyon nem hasonlítanak az éjszaka sötét démonjaira. Épp ezért minden olyan film, amiben valódi gonosz vámpírokkal találkozhatok azonnal felkúszik a várólistám elejére. Ha pedig a vadász Paul Bettany, innentől már nem is várólistás, azonnal látni akarom.

Sokan sok rosszat mondtak erről a filmről, de nekem igazából tetszett. Persze nincs mélyenszántó mondanivalója, nincs benne egyetlen eredeti ötlettől vezérelt képkocka, nincsenek összetett karakterek, de még nagyon kibontott jellemek sem. Van viszont tök jól kinéző posztapokaliptikus elsivatagosodott világ, steampunk város, dark hangulat az első pillanattól kezdve, Szárnyas fejvadász és Mad Max feeling, iszonyú rusnya (na ez szerintem elég eredeti vámpírábrázolás - legalább is én még nem láttam ilyet) emberszéttépő dögök, óriási fogakkal, szemek nélkül, folyton nyáladzva (nekem a Descent mutáns barlanglakó lényei jutottak eszembe róluk), és vannak pörgő akciójelenetek, amik tényleg baromi látványosak és engem totál hidegen hagy, hogy fittyet hánynak a fizika összes törvényére. A látvány tehát simán eladja a filmet, és azt gondolom, hogy nem is volt magasztosabb célja.

A történet egy elképzelt világban az emberek és vámpírok közti évszázados háború befejeződése után kezdődik. A vámpírok legyőzése után a különleges képességekkel bíró katonapapok, elvonultan élnek abban a néhány megmaradt városban, amelyet kemény kézzel irányít az egyház. Mikor egy vámpírhorda elrabolja egyikük (Pap) unokahúgát, ő szembeszállva az egyházi tiltással magánakcióba kezd és a lány kiszabadítására indul. Hamarosan segítője is akad, a lány vőlegénye és egy papnő, akit eredetileg az elfogására küldtek. Útjuk során egyre keményebb ellenfelekkel kell szembeszállniuk, végső küzdelmük tétje pedig  nem kisebb, mint az egész emberiség megmentése.

A színészekkel sem volt baj, bár nem is kellett kimagaslót nyújtaniuk, hiszen, mint már mondtam, nem voltak nagyon összetett karakterek. Paul Bettany (Pap) jól hozza a zord harcos papot, azt hiszem egy komolyabb akcióhős szerep is kimondottan jól állna neki, bár valószínűleg elfogult vagyok vele szemben. :) Maggie Q (Papnő) is jól mutat a harcos papnő szerepében, és Christopher Plummer (monszinyor Orelas) kellőképpen utálnivaló egyházi vezetőként. Talán csak Karl Urban (Black Hat) hagyott bennem némi űrt. Az egy dolog, hogy számomra kissé homályos maradt, miszerint ő hogyan és miért lett az ami (lehet, hogy csak nem figyeltem eléggé), de ha már azoknál az igazán ocsmány dögöknél is rosszabb főgonosszá kellett lennie, akkor lehetett volna legalább egy kicsit ijesztőbb. A fekete kalap meg a kontaktlencse viszont ehhez azért önmagában kevés volt.

Külön piros pont jár viszont az alkotóknak, amiért két olyan színészt is castingoltak, akiket eddig vámpírként ismerhettünk: Cam Gigandet (Hicks) épp a már említett Twilight-ban harapdálta Bellát, itt pedig hős szerelmesként rohan barátnője megmentésére. Stephen Moyer (Aaron), szegényt itt alaposan helyben hagyták a vámpírok, pedig ő az HBO-n jelenleg is futó True Blood c. sorozat legendás Bill Compton-ja.

Összességében jól szórakoztam rajta. Igazi nyár esti agykikapcsolós látványosság.

Lássuk az összesítést:

NBC: Tuti nézős: Awake, Grimm

        Meglátjuk: The Playboy Club, The Firm, Up All Night

CBS: Tuti nézős: Person of Interests

        Meglátjuk: Unforgettable

ABC: Tuti nézős: Once Upon a Time, River, Revenge

        Meglátjuk: Pan Am, Missing, Scandal, Apartment 23

FOX: Tuti nézős: Terra Nova, Alcatraz, The Finder, New Girl

CW:   Tuti nézős: Ringer

        Meglátjuk: The Secret Circle

Azaz 10 tuti nézős, és 9 meglátjuk. Mozgalmas év lesz jövőre is, még ha néhány törvényszerűen el is vérzik. :) (Ja és ebben a listában természetesen a kábeles sorozatok ill. az angolok, kanadaiak stb. nincsenek benne!)

Csak érdekességképpen, a tavaly őszi 12 újoncból, amit elkezdtem: 5 a  pilot után kasza lett nálam, 1-t a csatorna a második rész után kaszált el, 1-t elraktam nyári darára, 3 nem kapta meg a második évados berendelést, vagyis 2 maradt, amit nézek és folytatódik jövőre is.

A CW a legkisebb az országos csatornák között, így nem meglepő, hogy a legkevesebb berendelés is itt található (3 dráma, 3 reality), amik közül kettő engem is érdekel.

1. Ringer

A pilot eredetileg a CBS-nek készült, végül a CW-nél kötött ki. Egy thriller sorozatról van szó, amelyben a főhős nő (Sarah Michelle Gellar - aka: Buffy) egy gyilkosság szemtanújaként gazdag ikertestvére bőrébe bújva próbál elrejtőzni. Amit azonban nem tud, hogy testvére fejére vérdíjat tűztek ki. Jó lesz ez, érzem :)

2. The Secret Circle

A The Vampire Diaries írónőjének másik könyvsorozatából készülő sorozatadaptáció, melynek középpontjában egy tinilány áll, aki új városba költözvén rájön, hogy boszorkány és a jó/rossz küzdelmének közepén találja magát. Ha hasonló karakterfejlődések, és legalább olyan fordulatok lesznek benne, mint a TVD-ben, ez is heti nézős lesz.

Imádjuk a FOX-ot, mert bevállal olyasmit, amit más országos csatorna sosem tenne. Gyűlöljük a FOX-ot, mert a legnagyobb csatornaként olyan nézettséggel kaszál el sorozatokat, amik kisebb csatornákon akár zászlóshajók lehetnének (persze, ha azok be merték volna vállalni). Lássuk az idei újoncokat (már amelyik érdekel)!

1. The Finder

Bones spinoff egy ex katonáról, aki bármit képes megtalálni. Mivel a Bonesban már megkapta a felvezetést, nagyjából lehet tudni, hogy mire számíthatunk. Ha a karakterek lesznek olyan érdekesek, mint a Bonesban (az esélye megvan), mindenképp jó lesz ez, pláne, ha főhősünk képességét nem csak heti gyilkossági ügyekben kell kamatoztatnia, hanem bevállalnak csip-csup hétköznapi eseteket is.

2. New Girl

Azt hiszem ez lesz a másik sitcom, ami idén esélyt kap, hogy megváltoztassa a műfajjal szembeni ellenállásomat. 1 lány (Zooey Deschanel) és 3 pasi lakótárs, meglátjuk.

3. Alcatraz

J.J.Abrams no2. Egy gyilkossági nyomozás gyanúsítottjaként a jelenben, egy a múltban Alcatrazban meghalt rab tűnik fel (igen kicsit 4400-as), később kiderül, hogy ez csak egy kirakós első darabja. Mivel J.J.Abrams, nyilván tele van rejtéllyel és csavarral, mindenképpen nézős lesz, és csak remélem, hogy nem kaszálják el ideje korán.

4. Terra Nova

Sci-fi, időutazás, Spielberg, dínók, naná hogy ez is várós. 2149-re a föld gyakorlatilag lakhatatlanná válik. A tudósok kidolgozták az időutazás módját és egy csapatot visszaküldenek 85 millió évvel korábbra, hogy helyrehozzák az elkövetett hibákat. Persze a dolgok nem mindig a tervek szerint alakulnak.

A legbővebb terméssel idén az ABC szolgál. Ennek köszönhetően a leghosszabb várólistám is itt van.

1. Missing

Volt CIA ügynök nő Európába megy, hogy felkutassa eltűnt kamasz fiát. Olyan, mint a "Taken", csak női főszereplővel. Sok reményt nem fűzök hozzá, de egy próbát kap.

2. Scandal

Egy problémamegoldó csapat, akik kényes szituációba került gazdag ügyfeleiket próbálják kihúzni a csávából úgy, hogy elkerüljék a botrányt. A kiinduló ötlet nem rossz, de a Grey's Anatomy, ill. Private Practice készítői az alkotók, ami miatt valószínűleg ez is nyálszappanba fog folyni, de azért kap egy esélyt, végül is a remény hal meg utoljára.

3. Apartment 23

Nem vagyok sitcom rajongó, de minden évben bepróbálok 1-2-t. Persze minden évben kiderül, hogy ez továbbra sem az én műfajom. Idén ez lesz az egyik, ami kap egy esélyt. Egy csendes naiv lány és bulizós lakótársa (?) Meglátjuk...

4. Pan Am

Megint a '60-as évek (mint az NBC-s The Playboy Club), csak ez a repülés (pilóták, stewardessek) világában. Ha hozza a Mad Men feelinget biztos nézős darab lesz.

5. Revenge

Egy Modern Monte Cristo feldolgozás, megint női főszereplővel (úgy tűnik ez idén kiemelt koncepció). Lány a kisvárosba érkezik, senki nem ismeri, nem tudják honnan jött, őt pedig csak a bosszú hajtja. Meglátjuk.

6. River

Na ez már tényleg várós. Az Amazonas mélyén egy család kutat az eltűnt apa/férj után, kalandok, misztikum, mi kell még? Ja és dokumentarista stílusban készült!!! Nagyon várom, kár, hogy szinte semmi esélye a túlélésre, örülhetünk, ha az első évad végigmegy. :(

7. Once Upon a Time

A másik tündérmesés sorozat (ugye a Grimm az NBC-n az egyik). A tündérmesék világa befagyott az időbe. A mesehősök köztünk élnek, de nem tudják magukról, hogy kicsodák, amíg... Két párhuzamos világ, a tündérmesék és a valóság harca a jövőért. Azt írták róla, hogy olyan, mint valami Lostba oltott Pushing Daisies, és ennyi nekem bőven elég ahhoz, hogy ez legyen a legjobban várt újonc ezen a listán.

A CBS újoncai közül igazán csak egy érdekel, az viszont nagyon:

1. Person of Interests

J.J.Abrams producerként, Jim Caviezel (The Prisoner), Michael Emerson (Lost) főszereplőként, már elég érv ahhoz, hogy várjak egy sorozatot, ehhez pedig hozzájön egy nagyon érdekes alapsztori, ami a várakozási faktort azonnal 90%-ra dobta. A milliárdos programozó készít egy programot, amivel modellezni lehet a lehetséges áldozatokat ill. bűncselekményeket. A halottnak vélt CIA ügynök segítségével pedig megpróbálják megakadályozni a még meg sem történt bűneseteket. Elsőre olyan "különvélemény" hangulata van, amivel engem kilóra meg lehet venni.

2. Unforgettable

Sima procedural nyomozósnak tűnik, ahol a főszereplő nyomozónőnek különleges képessége van (minden párbeszédet, amit valaha hallott, megjegyez, ne tud elfelejteni). Első blikkre semmi extra, ráadásul, ha minden részt a főhős képességére hegyeznek ki , hamar unalmassá válhat, de egy esélyt (időmtől függően) lehet, hogy adok neki.

Az országos csatornák egymás után jelentik be 2011/2012-es műsorrendjüket. Elsőként az NBC rukkolt elő.

Ami engem érdekel az újoncok közül:

1. Grimm

Tündérmesés nyomozós, nekem ennyi elég is, hogy érdekeljen. Abszolút várós.

2. The Playboy Club

Irány a '60-as évek és a címben szereplő klub. Első blikkre ez is nézős.

3. Awake

Szintén nyomozós sorozat, de két párhuzamos világban játszódik. Egy nyomozó autóbalesetet szenved feleségével és fiával. Mikor felébred megtudja, hogy a felesége nem élte túl a balesetet / mikor felébred megtudja, hogy a fia nem élte túl a balesetet. Két világ, mikor az egyikben lefekszik, a másikban felébred. Ugyanaz a világ, mégis kicsit más, de vajon melyik az igazi? Kicsit Inception, kicsit Lost, azt hiszem, ezt várom a leginkább. (ja és Jason Isaacs <3)

4. Up All Night

Fiatal pár és az érkező gyerek. Sima házaspáros sitcom, de a szereplők miatt (Christina Applegate, Will Arnet) belenézek annak ellenére, hogy a sitcomok nem szoktak bejönni.

5. The Firm

Ügyvédes, egyenlőre noname sorozat (még se készítők, se szereplők), de a téma miatt ebbe is tuti bele fogok nézni.

A tavaszi szezon sorozattermése is bővelkedett a jobbnál jobb főcímekben.

Íme a kedvenceim:

1. Shameless

Egy igazán abszurd dramedy, hozzáillő főcímmel, amiben minden benne van. Akinek bejön, az a sorozatot is garantáltan szeretni fogja.

Shameless Oppening theme - varianta finala

Vezi mai multe video din film
 

2. The Borgias

A Showtime csatorna új történelmi sorozata is stílusosan gyönyörű reneszánsz főcímet kapott

 3. The Chicago Code

Ezt sajnos jövőre már nem láthatjuk, pedig nagyon hangulatos kis főcím a városról, amely sosem alszik.

4. Camelot

Bár maga a sorozat még mindig nem győzött meg (6 rész után sem tudom eldönteni, hogy tetszik-e, vagy sem), de a főcím már az első alkalommal elkapott.

5. Game Of Thrones

Végére hagytam a kedvencemet. Az évad legjobban várt sorozata igazán grandiózus főcímet kapott. Nem is vártunk ennél kevesebbet :)

Péntek 13-án lecsapott a kaszás, sőt aratott rendesen.

Nem cicóztak az országos tv csatornák, kiszórtak mindent, amivel nem voltak megelégedve. Csak ezen a napon több mint 20 sorozat végét jelentették be (jó párat már régebben).

Amikért fájni fog a szívem:

FOX: The Chicago Code - az egyik legjobb újonc volt idén, ezt sajnálom leginkább. :(

        Human Target - ezt is sajnálom nagyon, jó kis agykikapcsoló, bunyós, vicces sori.

NBC: The Event - döcögve indult, de a végére belejött, sajnálom ezt is.

ABC: V - Igaz, ez nem volt nagy eresztés, de a végére ez is egész jó lett.

       No Ordinary Family - ez az élőszereplős hihetetlen család történet is aranyos volt.

CBS: The Defenders - Sajnálom a két simlis ügyvédet is, igazán szerethető figurák voltak.

       Criminal Minds: Suspect Behavior - A közelébe sem ért az anyasorozatának, Forest Whitaker pedig még sosem volt ennyire szürke és jellegtelen, de mégis csak CM.

A már korábban bejelentett kaszák:

Stargate Universe - A harmadik SG sorozat teljesen új koncepció volt, ami a régi rajongók egy részének egyáltalán nem jött be, újakat pedig sajnos nem igazán hozott. Ez és még néhány erősen megkérdőjelezhető döntés miatt sajnos ettől a sorozattól és vele együtt az egész SG-világtól is el kell búcsúznunk. Sajnálom nagyon, az pedig a sors kegyetlen fintora, hogy a sorozat épp akkor talált magára, mikor a Syfy csatorna bejelentette, hogy nem rendeli be a következő évadot. Az utolsó pár részben nagyon jó irányt vett a történet és igazán remek részeket kaptunk a végére.

Chaos - Itt még az is kérdés, hogy az elkészült részek egyáltalán adásba kerülnek-e, pedig ez is jó kis móka lehetett volna. :(

Azért a nap végére jutott egy jó hír is: AZ HBO BERENDELTE A TREME 3. SZEZONJÁT!!!! :)

Az HBO, immár hagyományosan premier előtti mozis vetítéssel ajándékozta meg a sorozatrajongókat, sőt ezúttal nem csak a magyar, de az amerikai bemutatót is megelőzve.

A Game of Thrones George R.R. Martin: A Song of Ice and Fire (Jég és tűz dala) című fantasy regényciklusának első kötetét (Trónok harca) viszi képernyőre 10 epizódban. Nagyszabású vállalkozás ez, hiszen Martin egy olyan összetett világot alkotott meg, annyi szereplőt mozgat és olyan sok szálon fűzi a cselekményt, ami hatalmas kihívást jelentett a készítőknek. Hogy az HBO mennyire komolyan vette a feladatot, az szerintem már kiderült az eddig megjelent anyagokból (képek, cikkek, előzetesek, interjúk stb.), de hogy sikerült-e megfelelniük a nagyon magas elvárásoknak arra csak az elkészült sorozat adhat választ. Nos az első két rész után azt gondolom, hogy a válasz egyértelműen IGEN!

A tovább mögött spoileresen folytatom.

Előző posztomat azzal kezdtem, hogy sosem voltam Joy Division rajongó. Nos ugyanez nem mondható el a Sex Pistolsról. Sid Vicious és Johnny Rotten kamaszkorom hősei és a Sex Pistols életem egyik legmeghatározóbb momentuma volt, úgy, hogy Sid rég nem élt, és a Sex Pistols sem létezett már, mikor megismertem őket a '80-as évek elején/közepén.

Mindezek ellenére a valós háttérről itt sem tudtam többet, mint a JD és Ian Curtis esetében. Tudtam persze Sid és Nancy viharos, ellentmondásos szerelméről, arról, hogy Sid életében akkor fogott először gitárt a kezében, mikor először színpadra lépett a Sex Pistols-szal és sose tanult meg rendesen játszani rajta, valódi szerepe sokkal inkább a megbotránkoztatás, a polgárpukkasztás volt, mint a zenélés. Tudtam, hogy mindketten keményen drogoztak, hogy Sidet végül kirakták a zenekarból mert már senki nem bírta elviselni a viselkedését és zenélni nem tudását. Tudtam, hogy Nancy halálának a körülményei a mai napig tisztázatlanok és persze azt is tudtam, hogy Sid Vicious 1979-ben heroin túladagolás miatt halt meg.

Mindennek ellenére (vagy kis részben épp ezek miatt) lázadó kamaszkorom első számú hőse volt. A szobám fala tele volt a képeivel, még olyan "nyakláncom" is volt, mint neki. Tizenévesen persze csak a szembenállást láttam benne, az, hogy mi ellen lázadt (nevezhető-e lázadásnak egyáltalán, amit csinált) nem nagyon érdekelt.

Aztán persze felnőttem és nem volt többé hős, csak egy drogos csávó, aki naná hogy előbb utóbb túllőtte magát.

A Sid and Nancy azonban a lelkem legbelső zugában meghúzódó mítoszmaradványt is lerombolta, mert ebben a filmben nem egy megtévedt zenészt, egy a világban a helyét sehol sem találó megkeseredett művészt, még csak nem is egy meg nem értett lázadót látunk, hanem a semmihez-nem-értő-tudatlan-bunkó-viszont-profin-megcsinált-mű-média-celeb prototípusát. Ma több tucatnyit láthatunk belőle, ha bekapcsoljuk a tv-t.

A filmre visszatérve, nos, ez sem egy szokványos zenész film. Sokkal inkább szerelmi dráma, hiszen a középpontban Sid Vicious és Nancy Spungen hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető kapcsolata (szerelme) áll. Kapcsolatukat éppúgy a függőség jellemzi, mint minden mást az életükben. Mindketten igazi junkiek voltak, akik bármit magukba toltak, és bármire kaphatók voltak egy kis anyagért. Az, hogy találkoztak nyilván véletlen volt, de az, hogy ettől kezdve nem tudtak elszakadni egymástól, már törvényszerű. Persze a maguk beteg módján ezt szerelemnek gondolták, de ez sem volt más, csak függőség.

Alex Cox rendező pedig nem finomkodik. Kemény naturalizmussal mutatja be a két ember destruktív életvitelét, az elhatalmasodó függőség miatti kirekesztődésüket, ami még jobban elmélyíti függőségüket. De a film rajtuk keresztül bepillantást nyújt a '70-es évek londoni punk-kultúrájába, a lepukkant londoni külvárosok világába, ahol a pia, az erőszak, a drogok, a szembenállás (mivel is?) kifejező eszközei, sőt egy kicsit a celeb-gyártó-showbiznisz kulisszái mögé is beenged (Malcolm jeleneteiből ugyan nincs sok, de azok azért ütnek rendesen).

A színészi játék fergeteges. Gary Oldman egyik legjobb alakítása szerintem, pedig volt neki jó pár emlékezetes ez előtt és ez után is, Chloe Webb pedig szintén briliánsan hozza az elviselhetetlen hisztis ribanc Nancy szerepét.

Ez után a film után nem jutott eszembe, mint a Colntrol esetében, hogy egy jól irányzott pofon másfelé terelhette volna Sid életét, ahogy azt sem gondolom, hogy a zenészvilág egy nagy művésszel lenne szegényebb Sid nélkül. Ellenkezőleg itt épp azt érzem, hogy ennek az embernek a sorsa valahogy már a születésekor elrendeltetett és ugyanilyen véget ért volna akkor is ha nem lesz híres. A showbiznisz pedig bármelyik sarkon talált volna magának egy másik "Sid Vicioust", akiből megformázta volna a punk lázadó ikonját.

Érdekes volt ezt a két filmet egymás után megnézni. Ugyanaz a korszak, ugyanaz az ország, két ugyanolyan korú fiú, két tragikusan korán megszakadt élet, még sincs szinte semmi közös sem a két "zenészben" sem a két filmben.

Nem voltam fanatikus Joy Division rajongó sosem, de volt pár számuk, amit nagyon szerettem, Ian Curtis hangjától pedig mindig libabőrös leszek.

A történetet nem ismertem (mint mondtam, nem voltam igazán rajongó), azt tudtam, hogy a JD az énekes halála után trióként működött tovább, és New Order néven a '80-as években sokkal nagyobb sikereket értek el, mint a JD, annak ellenére, hogy előbbi formáció kult státuszba emelkedett Ian Curtis halálát követően szinte azonnal.

A film nem egy szokványos zenész-film, legalább is abban az értelemben, hogy nem kell hozzá JD rajongónak lenni, de még az sem fontos, hogy ismerjük egyáltalán a JD-t.

A középpontban Ian Curtis karaktere áll, aki archetípusa az érzékeny, az evilágból folyton menekülni vágyó, melankolikus művésznek. Mint ilyen, szinte természetes, hogy fiatalon meg "kell" halnia. A film pedig az első perctől efelé tereli a karaktert.

Kezdve onnan, hogy az egész film fekete-fehér, a kamera használatán át (sok kézikamera használat, alulról való fényképezés, lassú körkörös kameramozgások) a sokszor a szájbarágás határát súroló történetvezetésig, minden képkocka a tragikus végkifejletet készíti elő. Sokszor szájbarágós, igen, ez a film legnagyobb hibája, ezért nem is volt igazán megrázó erejű.

A képi világ persze nem véletlen, hiszen a filmet az az Anton Corbijn (holland rendező) rendezte, aki többek között a Depeche Mode-nak, a U2-nak, a Metallica-nak, vagy épp a Joy Divisionnak (Transmission) készített videoklippeket, sajátos egyedi, azonnal felismerhető képi világgal. Ugyanez a sötét, rideg karakteres képi világ köszön vissza a filmben, ami nagy mértékben kárpótol az "erőltetett" forgatókönyvért, és valóban odaszegez a fotelhez.

A film másik erőssége a zenei vonal. Mivel egy zenész életrajzi filmjéről beszélünk alapvető jelentősége van a zenéknek. Fel is hangzik a filmben a JD összes meghatározó dala a Transmission-tól a She's Lost Control-ig, de a korszak meghatározó zenei élete is megjelenik (Dawid Bowie, Iggy Pop, The Buzzcocks, Sex Pistols), ami érzésem szerint a film másik nagy erénye a fényképezés mellett.

A harmadik jó pont pedig Sam Riley-t illeti, aki nagyon szuggesztíven hozza Ian karakterét, elég megnézni, néhány JD koncertfelvétel, gyakorlatilag nincs különbség. De a színpadi megjelenésen kívül is baromira átjön az a Curtist övező misztikus kisugárzás, ami biztos vagyok benne, hogy a valóságban is körüllengte.

Ian tinédzserként megnősül, majd mikor a zenekar épp kezd sikeres lenni, kiderül, hogy epilepsziája van, aminek természetesen a zenész életmód nem igazán tesz jót, mire megszületik a kislánya belekeveredik egy szerelmi háromszögbe, amiből sehogy sem tud kilábalni. Betegsége is egyre kezelhetetlenebb, többször kap rohamot koncert közben, ami miatt szégyenli magát, és egyre kilátástalanabbnak érzi az életét. Egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után ugyan még visszatér, de depressziója egyre jobban eluralkodik rajta, végül az együttes első amerikai turnéjának előestéjén felakasztja magát. Mindössze 23 éves.

Összességében jó ez a film, kár, hogy tényleg sok benne a mindent megindokló szájbarágás, ami miatt nem lehet katartikus, és ami elveszi a misztikumot a történetből.

Azért több dolog is eszembe jutott a film kapcsán. Az első, hogy mért nem vágta szájba valaki ezt a kölköt, akkor talán idejében észre tért volna és még ma is élhetne. Persze, akkor lehet senki nem emlékezne már sem rá, sem a JD-re, és nem adna a mai napig inspirációt egy csomó zenekarnak.

A másik, hogy milyen szomorú az a tény, hogy a művészet együtt jár a tragédiával. Gondoljunk bele, mi lett volna ha Jim Morrison, Janis Joplin, Jimi Hendrix, Curt Cobain, vagy Ian Curtis idejében megkapja azt a bizonyos pofont és az életük normális kiegyensúlyozott mederbe terelődik. Akkor ma nem lenne: When The Music's Over, Mercedes Benz, All Along The Watchtower, Smells Like Teen Spirit, sem She's Lost Control. És ez csak néhány példa a rockzene világából.

Megérné????

Minap winnie tette fel a kérdést Sorozatjunkien:

"Történt már veled olyan, hogy egy sorozat nézése közben olyan zenét, előadót fedeztél fel, mely később nagy kedvenceddé vált? Melyik sorozat, melyik szám?"

Hirtelen annyi ilyen jutott eszembe, hogy ez mindenképp megér egy külön posztot.

A 18 éves Joshua Cody unottan néz egy vetélkedőt a tévében. Mellette a heverőn egy középkorú nő bóbiskol. Aztán benyit két mentős és a kérdésükre, hogy „Te hívtál minket?” a fiú csak annyit mond: "anyám túladagolta magát". A mentősök próbálják újraéleszteni, közben a fiú le sem veszi a szemét a tévéről. Tekintete nem árul el semmit. Az anyja pedig halott.

A tavalyi sorozatszezon egyik legpozitívabb meglepetése volt a Starz csatorna Spartacus: Blood and Sand c. sorozata. Az első rész után kaszálni akartam, röhejesen sok művér, öncélú erőszak, a pornó határait feszegető szexjelenetek és fájdalmasan gagyi cgi jellemezte, de szerencsére adtam egy második esélyt, és a szezon végére a tavalyi év egyik legkiemelkedőbb sorozatává nőtte ki magát. Egy rendkívül sajnálatos esemény azonban közbeszólt, és hiába volt remek nézettség, szakmai elismerések, Andy Whitfield (Spartacus) betegsége (Non-Hodking lymphoma) miatt nem tudták elkezdeni a második szezon forgatását. Mivel eleinte úgy tűnt Andy jól reagál a kezelésekre a csatorna vezetősége (nagyon szimpatikusan) úgy döntött, nem keres másik főszereplőt, hanem, hogy a rajongók se maradjanak kedvenceik nélkül, egy 6 részes minisorozat formájában előzménysorozatot készítenek, amelyben a Batiatus ház felemelkedése lesz a középpontban. Az eredeti elképzelés szerint ezen múltbéli eseményeket a második szezonban a szereplők flashback-jeiből ismerhettük volna meg, így azonban sokkal teljesebb, jóval kidolgozottabb történetet tudtak elénk tálalni.

Western filmek tekintetében elég ínséges időket élünk. Az utóbbi 20 évben alig született jó film ebben a műfajban, de azért bizalomra ad okot, hogy pár évente csak feltűnik egy-egy minőségi alkotás (Yuma, The Proposition, Fegyvertársak...).

A Cohen testvérek ezúttal egy 1969-es John Wayne klasszikust dolgoztak át (bár az ő állításuk szerint az eredeti regényt és nem a filmet dolgozták fel). Western, Cohen testvérek, Jeff Bridges, ennyi nekem elég is volt, hogy a film felkerüljön a várólistámra.

Január a midseason sorozatpremierek hónapja.

Idén is indult jó néhány. Arra esély sincs, hogy mindet bepróbáljam, de néhányba azért belepillantottam. A kaszám jóval élesebb, mint ősszel, így nem maradt túl sok a nézendők listáján.

1. Off the Map

Kórházsorozat, távol a civilizációtól, valahol a dzsungel mélyén. Egzotikus tájak, gyönyörű tengerpart, de olyan papírmasé figurák, és olyan elcsépelt konfliktusok, hogy belefájdult a fejem. Gyors kasza.

2. The Cape

A mozikban egymást érik a képregényadaptációk, úton-útfélen szuperhősökbe botlunk. Egy ideje a sorozatok világát is elérte a superheroes hullám, sorra születnek különleges képességekkel megáldott (vagy megvert) embereket felvonultató szériák. A The Cape elsőre azért lehetett érdekes, mert 1. nem valódi képregényadaptáció, csak olyan, mintha az lenne, ez pedig még érdekes is lehetne. 2. nem szuperképessége van a főhősnek, "csupán" cirkuszban tanult trükkjei, ami megint érdekessé tehetné a történetet.

Nem véletlen a feltételes mód, hiszen bármennyire is lehetne jó ez a sorozat, mégsem az. Röhejes (és abszolút felesleges) túlzások, polcról leemelt kliséhegyek és csapnivaló ripacskodás. Sajnos ezek a legfőbb jellemzői, így ez a sorozat is a lomtárban végezte nálam.

3. Lights Out

Az FX csatorna új drámája eddig ismeretlen területre kalandozik, már ami a sorozatok világát illeti. Bokszolókról ugyanis bármilyen furcsa még senki nem csinált sorozatot.

A középpontban egy középkorú profi boxoló áll, aki egy kétes kimenetelű meccs után felesége ultimátumátumának engedve a családját választja a boksz helyett és "nyugdíjba vonul". Pár évig nincs is gond ezzel, de ekkor anyagi problémák miatt hősünk nehéz döntések elé néz.

Két dolog tetszett nagyon az első rész után: egyik a realizmus, semmi nincs eltúlozva, viszont, minden a helyén van (ez a képernyőn jobban átjött, mint így leírva :)), a másik pedig a casting. Senkire nem lehet panasz, sőt a főszereplőket szinte azonnal sikerült megkedvelni. Mindenképp maradok, ha hetiben nem is mindig fog menni, de 3-4 részes tömbökben biztos nézni fogom.

4. Episodes

Matt LeBlanc új sorozata, melyben saját magát (!) alakítja. Ezt muszáj látni érzéssel ültem a pilot elé, de (lehet megkövezni) azt sem bírtam kivárni, hogy Matt egyáltalán színre lépjen. A szitkom nem az én műfajom na. Ez már sokszor kiderült. Igazából arra sem emlékszem, hogy egy Jóbarátok részt valaha végignéztem volna együltő helyemben, bár azok annyiszor és annyi helyen mentek, hogy valószínűleg minden részét láttam, néhány jelenetet pedig természetesen én is kívülről fújok, és sokszor jókat röhögtem, mikor elmenve a tv előtt elkaptam 1-1 poént, de 20 percet szerintem sosem bírtam belőle végignézni. Az Episodesből pedig még 10-et sem. Hát pápá megőszülten is sármos Matt LeBlanc, ebben a sorozatban biztos nem fogunk randizni.

5. Shameless (US)

Az eredeti verzió 8. évadánál jár Angliában és óriási sikerrel fut, természetes hát, hogy az amerikaiak csináltak belőle egy remaket, ahogy mindenből, ami sikeres lehet (Skins, Being Human, hamarosan jön a Strike Back). Az angol verziót bevallom nem smerem, de ezek után tuti meg fogom nézni, mert ez k...va jó volt, ami pedig azt jelenti, hogy az eredeti kolosszális lehet. A történet (dramedy a javából) középpontjában egy 6 gyerekes egyedülálló alkoholista munkanélküli apa (William H. Macy) áll, vagyis inkább fekszik általában részegen a konyhában vagy az étkezőben, de ez nem nagyon zavarja a gyerkőcöket, akik békésen kerülgetik, vagy finoman arréb rakják, miközben próbálnak boldogulni, ki-ki a maga módján. A legnagyobb feladat persze a legidősebb lányra, Fionára (Emmy Rossum) hárul, hisz gyakorlatilag ő látja el az egész családot, beleértve semmirekellő aput is, aki csupán valami rokkantsági segélyt kap, de az is csak a kocsmáig tart ki.

Néha abszurd, néha egészen groteszk, időnként pedig sírva röhögős pilotot láttunk, igazán szerethető figurákkal. Volt az egészben valami olaszos feeling, a sok gyerek, a szomszédok, a család összetartása, ahogy minden helyzetben feltalálták magukat.

Mindenképp nézős, és amint mondtam, hamarosan az eredetit is pótolni fogom. :)

6. Being Human US

Egy újabb remake, melynek angol eredetije most februárban a 3. szezonjával rajtolt. A Shameless-szel ellentétben ezt ismerem és nagyon szeretem, lehet éppen emiatt nagyon nem tetszett az amerikai verzió.

A történet egy vámpír, egy vérfarkas és egy szellem különös barátságáról szól, amint próbálnak normális emberi életet élni bármennyire is elképzelhetetlennek tűnik ez elsőre. Az angol sorozat legnagyobb erőssége a szereplők esendőségében, szerethetőségében van. Emellett szinte csak hab a tortán a néhol igen csak csavaros történetvezetés, amely ugyancsak bővelkedik meglepetésekben.

A remake pilot részéből annyi azonnal kiderült, hogy nem egy az egyben forgatták újra a sorozatot, hanem helyenként változtattak a forgatókönyvön. Ez önmagában még akár jó is lehetne, de nálam a castingon bukott el az amerikai verzió. A vámpír egyáltalán nem volt sármos (pláne nem egy szívtipró), a  vérfarkas (annak ellenére, hogy ő volt a legjobb) meg sem közelítette angol "tesója" esetlenségét, szeretnivaló lúzerségét, a  szellemlány pedig szó szerint teljesen átlátszó volt, nem is emlékszem rá.

Lehet, hogy majd pár év múlva, ha érdekesebbé teszik a történetet, egyben ledarálom, de per pillanat sokkal jobban érdekel Mitch, George és Annie Walesben, mint Aiden, Josh és Sally valahol Amerikában.

2008-ban a Gettómilliomos aratott az Oscar gálán. Danny Boyle (Transpotting, 28 nappal később, Gettómilliomos...) új filmje, a 127 hours valószínűleg nem fog akkorát szólni, de egy-két szobrocskát így is bezsákolhat.

Boyle ezúttal egy megtörtént hegymászóbalesetet dolgozott fel döbbenetes drámaisággal, felejthetetlen moziélményt nyújtva. A történet - rémlik, mintha anno láttam is volna a National Geographic, vagy a Discovery csatornán - Aron Ralston, egy fiatal hegymászó rosszul végződött túráját mutatja be. 2003-ban Aron egy hétvégi túrára indult az Utah államban lévő Horseshoe kanyonhoz. Útközben, a semmi közepén egy hasadékba zuhant és egy elmozduló szikla a falhoz szorította a kezét. 5 napot töltött a hasadékban, végül eltörte és egy életlen zsebkéssel levágta a kezét, így túlélte a "kalandot".

Bár a The Social Network körüli hype óriási, és a kritikusok az egekig magasztalják (nagy valószínűséggel egy rakat Oscart is bezsebel majd), nem hinném, hogy ez volt 2010-ben az év filmje. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy rossz film. Isten ments, sőt, nagyon jó film, de azért volt idén (tavaly) néhány, ami jobb volt, igaz a 2010-es felhozatal meglepően erős volt, főként az előző egy-két év gyenge eresztései után.

David Fincher a Hetedik c. filmje szerintem a valaha volt legjobb thriller, míg a Harcosok klubja ott van minden idők legjobb 10 filmje közt. Ezek után két éve megcsinálta a Benjamin Button különös életét, ami számomra (díjesők ide vagy oda) nézhetetlen volt, egyszerűen eladta vele a lelkét Hollywoodnak, nálam pedig a várólista végére került mint rendező.

Tehát a  The Social Network nem Fincher személye, vagy az alapsztori (a Facebook születése) miatt volt a várólistámon, sőt egész addig nem is érdekelt, míg belém nem hasított a felismerés, hogy a forgatókönyvet nem más írja, mint Aaron Sorkin(!). Ettől kezdve aztán tűkön ülve vártam a filmet. Sorkin nevéhez olyan TV-sorozatok kapcsolódnak, mint a West Wings (Az elnök emberei), vagy a Studio 60 (A színfalak mögött). Senki nem tud olyan pontos és sziporkázó párbeszédeket írni, mint ő. Ez pedig szerencsére a TSN esetében is igaz. Ebben a filmben nincs pozitív hős, nincs karakterfejlődés, de még csak tanulság sincs, se pozitív, se negatív, mégis működik. Ez pedig az elképesztő párbeszédeknek, az aprólékosan kidolgozott részleteknek és a baromi feszes tempónak köszönhető. Nincs egyetlen másodpercnyi üresjárat sem. Bármennyire hihetetlen is egy nárcisztikus szociopata programozó zseni kicsinyes, egoista bosszúhadjárata képes volt 2 órán át a képernyő elé szegezni. Azt írták valahol, hogy olyan ez a film, mint egy TV-sorozat nagyon ütős pilot része, ami után azonnal néznénk tovább az egész évadot. Pontosan ezt éreztem én is. Darálnám tovább az évadot. Mert ez a film valójában egy epizód. Egy szelet Mark Zuckerberg életéből, melyben egy szerelmi csalódás után, megbántva, csalódottan, dühösen, részegen, néhány geek haverjával bosszúból meghackeli a Harvard egyetemi hálózatát és létrehozza a Facemasht, amely néhány óra alatt összeomlasztja az egyetem számítógépes rendszerét. A Facemashből persze nem lesz azonnal Facebook, ehhez kell egy plusz ötlet, amit Zuckerberg egyszerűen lenyúl két irigyelt, sikeres iskolatársától. Ebből persze per lesz, amit Zuckerberg nem is nagyon ért, hisz az ő fogalmai szerint nem lopott, csak csinált egy jobbat.

Talán ez a film egyetlen mondanivalója. Felpörgött világunkban olyan gyorsan juthat hatalomhoz valaki egyetlen ötlet segítségével, hogy nincs ideje megtanulni kezelni azt, de talán még felfogni sem. Ja és ha van lelked, eltipornak. Zuckerberg nem jó, nem gonosz, egyszerűen egy lélek nélküli zseni, már-már gép, akit egyetlen dolog érdekel, hogy elismerjék azok az emberek, akiknek a társaságát valamiért nagyon exkluzívnak tartja, és minden vágya, hogy közéjük tartozhasson. Az, hogy közben embereket tesz tönkre, vagy éppen milliárdokat keres valójában cseppet sem érdekli, ahogy a rendezőt sem, hisz nem von le semmilyen tanulságot, sem pozitívat (lám, csak bárkiből lehet milliárdos), sem negatívat (gondolkozz, mielőtt cselekszel), nem állít fel értékrendet (barátság, hűség, pénz, hatalom, ismertség, népszerűség). Lehet sokan épp ezért tekintik formabontó alkotásnak, én mégis maradi módon szeretem ha egy történetnek van veleje, ha úgy tetszik tanulsága, de mindenképp szeretem érezni, hogy megérinti a lelkemet. Ez a film remekbe szabott intellektuális szórakozás volt, de a lelkemet semmilyen módon nem szólította meg és ez nekem nagyon hiányzott.

Ezért nem érzem az év filmjének, "csak" egy nagyon jó filmnek.

Arra mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy Fincher ezek után mit hoz ki a tavalyi év számomra egyik legjobb (mellesleg svéd) filmjének amerikai remakejéből, a Tetovált lányból.

Külön posztot érdemelnek a Black Swan-hez készült plakátok. Egytől egyig gyönyörűek. Rég láttam ennyire jól sikerült posztereket, különösen az art decos változatok fantasztikusan szépek:

Pletykák szerint Darren Aronofsky már 10 évvel ezelőtt megemlítette a Black Swan ötletét Natalie Portmannek. Azt is emlegetik, hogy a Pankrátor (Aronofsky ez előtti mozija) és a Black Swan eredetileg egy film lett volna, amiben a kiöregedett birkózó szerelme lett volna a törékeny balerina. Azt már nem fogjuk megtudni, hogyan tette volna a szépet Mickey Rourke Portmann kisasszonynak, viszont cserébe két nagyon jó filmet kaptunk, ez szerintem mindenképp megérte.