Megrázó, rendkívüli, gyomorba vágó. Ilyen és ehhez hasonló jelzők repkednek Darren Aronofsky talán legismertebb filmjével kapcsolatban. Nem véletlenül. A Requiem for a dream alaposan felforgatta az emberek drogról alkotott nézeteit.

Imádom a filmzenéket. Ennek a filmnek is a zenéjét ismertem, hallgattam, szerettem - az egyik leggyönyörűbb filmzene, amit ismerek, Clint Mansell mesterműve -, de a filmet csak most sikerült megnézni.

Ismét egy történelmi film, ezúttal a kr.utáni II.századból, a rómaiak britanniai hadjáratáról. Mindez Neil Marshall, egyik kedvenc horrorfilmem a The Descent rendezőjének köszönhetően.

Ez a film már a témájával megvett. Sötét középkor, pestisjárvány, boszorkányüldözés, ennyi bőven elég volt, hogy látni akarjam.

Vannak filmek, amiket csak azért nézek meg, mert valaki játszik benne, aki miatt érdekel. A Shelter is ezek közé tartozik. Nem rég fejeztem be a The Tudors c. sorozatot (lehet, arról is írok majd) és szemet szúrt a Shelter plakátján Jonathan Rhys Meyers arca, akit felettébb megkedveltem VIII. Henrikként a már említett sorozatban.  A filmről semmi egyebet nem tudtam, a plakátról még annyi kiderült, hogy a másik főszereplő Julianne Moore és valami misztikus thriller lehet.

Legutóbb a Mátrix premierje után éreztem hasonlót, mikor kijöttem a moziból. Sokáig szólni sem tudtam, csak egy wow azta....a hagyta el a számat.

Christopher Nolan filmjeit általában szeretem. A Batman sztorikat most hagyjuk, az nem az én világom, de a Memento és a The Prestige a mindenkori kedvenceim közt van, így nekem is az egyik, ha nem a legjobban várt film volt idén az Inception. Tehát komoly pozitív előítélettel ültem be a moziba és nem csalódtam.

Négy gyerek, két macska és két teknős. Ez vagyok én. Véresszemű sorozataddikt, feneketlen bendőjű mozgókép-zabáló. Ez is én vagyok. Ez a blog az utóbbi énemről szól, ugyanis - talán öregszem - mostanában egyre többször kapom magam azon, hogy elfelejtek filmeket, amiket nem is oly rég láttam. Gondoltam, ha írok róluk, talán lassíthatom a folyamatot. Igen, ez így elég öncélú, de bárkit szívesen látok, aki szereti a mozgókép bármely formáját, legyen az film, vagy sorozat. Ez tehát nem egy újabb filmkritikus oldal, inkább érzésekről, impressziókról szól és természetesen dokumentálja számomra a látottakat. Ha valakinek mégis kedvet csinálok egy filmhez/sorozathoz, vagy közös gondolkodásra késztetem, már nem is tűnik annyira öncélúnak. Ez egy játék, majd meglátjuk milyen lesz. :)