Leonard, Guy Pearce számára nincs idő. Elveszett, mikor feleségét brutálisan megerőszakolták és meggyilkolták, ő maga pedig súlyos fejsérülést szenvedett, ami miatt megsérült a rövidtávú memóriája. Tudja, hogy kicsoda, mivel foglalkozik, a bűntény előtti életére pontosan emlékszik, azonban azóta, csak pár percnyi időt képes észben tartani, aztán elfelejti, épp hol van, hogy került oda, mit csinál, kivel beszél éppen stb.

Megrázó, rendkívüli, gyomorba vágó. Ilyen és ehhez hasonló jelzők repkednek Darren Aronofsky talán legismertebb filmjével kapcsolatban. Nem véletlenül. A Requiem for a dream alaposan felforgatta az emberek drogról alkotott nézeteit.

Imádom a filmzenéket. Ennek a filmnek is a zenéjét ismertem, hallgattam, szerettem - az egyik leggyönyörűbb filmzene, amit ismerek, Clint Mansell mesterműve -, de a filmet csak most sikerült megnézni.

Ismét egy történelmi film, ezúttal a kr.utáni II.századból, a rómaiak britanniai hadjáratáról. Mindez Neil Marshall, egyik kedvenc horrorfilmem a The Descent rendezőjének köszönhetően.

Ez a film már a témájával megvett. Sötét középkor, pestisjárvány, boszorkányüldözés, ennyi bőven elég volt, hogy látni akarjam.

Vannak filmek, amiket csak azért nézek meg, mert valaki játszik benne, aki miatt érdekel. A Shelter is ezek közé tartozik. Nem rég fejeztem be a The Tudors c. sorozatot (lehet, arról is írok majd) és szemet szúrt a Shelter plakátján Jonathan Rhys Meyers arca, akit felettébb megkedveltem VIII. Henrikként a már említett sorozatban.  A filmről semmi egyebet nem tudtam, a plakátról még annyi kiderült, hogy a másik főszereplő Julianne Moore és valami misztikus thriller lehet.

Legutóbb a Mátrix premierje után éreztem hasonlót, mikor kijöttem a moziból. Sokáig szólni sem tudtam, csak egy wow azta....a hagyta el a számat.

Christopher Nolan filmjeit általában szeretem. A Batman sztorikat most hagyjuk, az nem az én világom, de a Memento és a The Prestige a mindenkori kedvenceim közt van, így nekem is az egyik, ha nem a legjobban várt film volt idén az Inception. Tehát komoly pozitív előítélettel ültem be a moziba és nem csalódtam.

Négy gyerek, két macska és két teknős. Ez vagyok én. Véresszemű sorozataddikt, feneketlen bendőjű mozgókép-zabáló. Ez is én vagyok. Ez a blog az utóbbi énemről szól, ugyanis - talán öregszem - mostanában egyre többször kapom magam azon, hogy elfelejtek filmeket, amiket nem is oly rég láttam. Gondoltam, ha írok róluk, talán lassíthatom a folyamatot. Igen, ez így elég öncélú, de bárkit szívesen látok, aki szereti a mozgókép bármely formáját, legyen az film, vagy sorozat. Ez tehát nem egy újabb filmkritikus oldal, inkább érzésekről, impressziókról szól és természetesen dokumentálja számomra a látottakat. Ha valakinek mégis kedvet csinálok egy filmhez/sorozathoz, vagy közös gondolkodásra késztetem, már nem is tűnik annyira öncélúnak. Ez egy játék, majd meglátjuk milyen lesz. :)