Mona Paparu egyedül neveli 3 éves kislányát Vioricát. Vásári bábjátékosként járja a vidéket, ebből tartja el magukat, míg fel nem bukkan évek óta nem látott apja, aki arra kéri kísérje el Németországba egy orvosi kezelésre. Mona kétes hírű jóslásból élő nagynénjére bízza kislányát arra a néhány napra, míg apjával távol van.

Kínai tanulmányaim során kerültem kapcsolatba ezzel a filmmel, bevallom annak ellenére még csak nem is hallottam róla, hogy a főszerepet az a Jonathan Rhys Meyers játsza, aki VIII.Henrik megformálása óta a kedvenceim között van, és bármit megnézek, amiben a neve feltűnik.

Aki látta, tuti emlékszik rá, hogy a 2007-es Grindhouse mozi két filmje közt volt néhány kamuelőzetes. Ezek egyike volt a Machete, amit Robert Rodriguez most valóban megcsinált és nem kamuzott, hozta a tőle elvárhatót, sőt...

Na ezért jó blogot/naplót/akármit írni!

Wim Wenders angyalos filmjét annak idején többször is láttam – 3-4x, vagy még többször, nem emlékszem -, de az elmúlt 17 évben biztos nem néztem meg. Arra emlékszem, hogy nagyon szerettem ezt a filmet, bárhol, bármikor képes voltam megnézni, nagyon tetszett a fényképezése, benne volt Colombo hadnagy, meg Nick Cave, meg hogy szentimentális tündérmese egy angyalról, aki beleszeret egy halandó lányba, és ezért emberré válik. De hogy mennyi rétege van ezen kívül, azt nem biztos, hogy fel tudtam volna idézni. Persze a tegnapi újranézés utáni gondolatok egyáltalán nem biztos, hogy 17 éve is eszembe jutottak, sőt…

Lehet, hogy csapongó leszek, de a gondolatok is csaponganak bennem, azért igyekszem kissé rendszerezni.

A legigazibb vámpír!!!! Sokaknak Lugosi Béla az egyetlen „valódi” Drakula, mások Anne Rice vámpírjait tartják etalonnak, megint mások Coppola Drakuláját tekintik a leghitelesebbnek, számomra viszont a mai napig Max Schreck a valaha élt legfélelmetesebb vámpír. A filmben ugyan megváltoztatták a nevét (úgy tudom jogi okokból) Orlok gróf azonban maga Drakula, minden vámpírok apja, a szellemek földjéről, Transzilvániából.

Hol is kezdjem? Az első megaprodukció, korának legdrágább filmje, ami közel 2 évig készült. Gigantikus Sci-Fi, a cyberpunk őse. Filmtörténeti jelentőségéről, későbbi filmekre gyakorolt hatásáról már annyi – nálam sokkal okosabb – ember írt, annyi tanulmányt, hogy én nem is szeretnék itt ezzel foglalkozni. 3 filmet mégis meg kell említenem, mert ezek végig a fejemben voltak, miközben Lang filmjét néztem. Ridley Scott Szárnyas Fejvadász és  Luc Besson Ötödik Elem c. filmjének városai ugyanis megszólalásig hasonlítanak Metropolisra, „Robot-Maria” pedig kétségtelenül a filmtörténelem első Cylonja (aki ismeri a Battlestar Galacticát, tudja miről beszélek).

  

 

 

 

 Metropolis                            

 

 

 

 

 

 Blade runner                          

 

 

 

 

The fifth element

 

papoca@ 2010.09.02. 22:25

Morphine - Morfium

Oroszország 1917 tele, bolsevik forradalom, egy kis falu valahol az isten háta mögött. Ez adja Alekszej Balabanov legújabb mozijának alaphangulatát. A film kemény, bizarr történet egy fiatal orvosról, aki bár okos és emberfeletti elhivatottsággal próbálja végezni a munkáját, a morfium rabja lesz. A történet alapjául Bulgakov azonos című novellagyűjteménye szolgál, melyből a forgatókönyvet Szergej Bodrov jr(!). írta.

papoca@ 2010.08.30. 22:00

Mr.Nobody

Bármennyire úgy hirdetik, EZ NEM SCI-FI!!!!! Ez kérem egy egzisztencialista romantikus dráma – viszont sokkal jobb, mint amilyennek így hangzik.

2092-ben vagyunk. Nemo Nobody a világ legöregebb (118 éves) és egyben utolsó halandó embere. Nem érdekli, sem a mássága – a már halhatatlan emberek között ő gyakorlatilag fajának utolsó egyede – sem a halál közelsége. Csupán egy dolog izgatja, vajon élt-e eléggé? A megfelelő életet élte-e? Megfelelő döntéseket hozott-e?

papoca@ 2010.08.29. 22:40

Memento

 

Leonard, Guy Pearce számára nincs idő. Elveszett, mikor feleségét brutálisan megerőszakolták és meggyilkolták, ő maga pedig súlyos fejsérülést szenvedett, ami miatt megsérült a rövidtávú memóriája. Tudja, hogy kicsoda, mivel foglalkozik, a bűntény előtti életére pontosan emlékszik, azonban azóta, csak pár percnyi időt képes észben tartani, aztán elfelejti, épp hol van, hogy került oda, mit csinál, kivel beszél éppen stb.

Megrázó, rendkívüli, gyomorba vágó. Ilyen és ehhez hasonló jelzők repkednek Darren Aronofsky talán legismertebb filmjével kapcsolatban. Nem véletlenül. A Requiem for a dream alaposan felforgatta az emberek drogról alkotott nézeteit.

Imádom a filmzenéket. Ennek a filmnek is a zenéjét ismertem, hallgattam, szerettem - az egyik leggyönyörűbb filmzene, amit ismerek, Clint Mansell mesterműve -, de a filmet csak most sikerült megnézni.

Ismét egy történelmi film, ezúttal a kr.utáni II.századból, a rómaiak britanniai hadjáratáról. Mindez Neil Marshall, egyik kedvenc horrorfilmem a The Descent rendezőjének köszönhetően.

 

Ez a film már a témájával megvett. Sötét középkor, pestisjárvány, boszorkányüldözés, ennyi bőven elég volt, hogy látni akarjam.

papoca@ 2010.08.28. 18:11

Shelter - Menedék

Vannak filmek, amiket csak azért nézek meg, mert valaki játszik benne, aki miatt érdekel. A Shelter is ezek közé tartozik. Nem rég fejeztem be a The Tudors c. sorozatot (lehet, arról is írok majd) és szemet szúrt a Shelter plakátján Jonathan Rhys Meyers arca, akit felettébb megkedveltem VIII. Henrikként a már említett sorozatban.  A filmről semmi egyebet nem tudtam, a plakátról még annyi kiderült, hogy a másik főszereplő Julianne Moore és valami misztikus thriller lehet.

papoca@ 2010.08.27. 18:51

Inception - Eredet

Legutóbb a Mátrix premierje után éreztem hasonlót, mikor kijöttem a moziból. Sokáig szólni sem tudtam, csak egy wow azta....a hagyta el a számat.

Christopher Nolan filmjeit általában szeretem. A Batman sztorikat most hagyjuk, az nem az én világom, de a Memento és a The Prestige a mindenkori kedvenceim közt van, így nekem is az egyik, ha nem a legjobban várt film volt idén az Inception. Tehát komoly pozitív előítélettel ültem be a moziba és nem csalódtam.

süti beállítások módosítása