Ebben a filmben nincsenek tragédiák, nincsenek embert próbáló drámai helyzetek, nincsenek krízisek, mégis az egyik legszomorúbb történet, amit valaha láttam a szerelem elmúlásáról, egy kapcsolat (házasság) visszafordíthatatlan szétbomlásáról.


Derek Cianfrance író-rendező szerint egy kapcsolatban épp a mindennapos súrlódások és a szinte észrevehetetlen apróságok okozzák a legnagyobb pusztítást. Ez történik Dean-nel és Cindy-vel is és hiába próbálnak konkrét okot keresni, nem találják meg a válság okát, egyszerűen csak nem illenek össze. Kezdetben épp különbözőségük vonzotta őket egymáshoz, később pedig pont ez ütött vissza, hisz mindketten mást akarnak. Cindy egy céltudatos férfit, aki többre vágyik annál, hogy egyszerű fizikai munkával keresse a kenyerét, Dean viszont tökéletesen megelégedett azzal az élettel, ami jutott neki (feleség, gyerek, a kötetlen munkaidő nyújtotta szabadság), annak ellenére, hogy eleinte nem ezt tervezte.

A film dramaturgiája nem a megszokott lineáris módon meséli el a történetet. 10-15 perces szakaszokban váltja egymást múlt (az első találkozástól a házasságkötésig) és jelen (az utolsó kétségbeesett próbálkozás és a teljes széthullás), mesteri vágások, sokszor egymásra felelő egymással éles kontrasztot alkotó képsorok váltják egymást (Az első euforikus szeretkezést váltó fájdalmas utolsó kísérlet pl. a film egyik legmegrázóbb jelenete.). Az apróságok azonban mindkét idősíkban nagyon erősen jelen vannak. A szerelem kezdetét sem valami romantikus katarzis jelenti, két ember egymásra találása épp oly kis dolgokon múlik, mint kapcsolatuk felörlődése. A folyamat, ahogy a kapcsolat lassan, észrevétlenül, mégis megállíthatatlanul mérgesedik el a felgyülemlett negatív érzelmek (taszítás, megvetés, undor, harag) miatt fájdalmas, mégis lenyűgöző. Egyszerre van jelen kétségbeesés és ragaszkodás a maga ellentmondásosságával olyan hitelesen, akár a való életben. Például abban a jelenetben mikor Cindy már kiordítja magából minden utálatát Dean felé, a részeg Dean pedig más eszköze már nem lévén, a bozótosba hajítja a jegygyűrűjét, amit aztán együtt keresnek kétségbeesetten.
 

Egy ilyen történésektől mentes dráma működőképessége szinte teljes mértékben a szereplőkön áll vagy bukik. Ryan Gosling és Michelle Williams pedig abszolút tökéletesen oldják meg a feladatot. Alig vannak eszközeik, mégis egy-egy gesztus (pl. egy elhúzott kéz tragédiája), egy elejtett pillantás, vagy csak a puszta testtartásuk tökéletesen visszaadja kapcsolatuk teljes történetét. A férfi nem azt és nem úgy csinálja, ahogy a nő szeretné, a nő nem akkor és nem úgy reagál a dolgokra, ahogy azt a férfi várná tőle. A vitákban elbeszélnek egymás mellett, egyikük sem azt érti amit a másik valójában el akar mondani. Ismerős? Vannak, akik szerint a szeretet megoldja ezeket a dolgokat és átsegít a hétköznapok ilyesfajta problémáin. Ez a film, azonban éppen erre cáfol rá, és ez az ami igazán szomorúvá teszi.

A bejegyzés trackback címe:

http://mozgokepezo.blog.hu/api/trackback/id/tr73512212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.