A filmet már a bemutató előtt erős kult-hangulat lengte körül, emiatt elég vegyes várakozásokkal tekintettem rá. Sokan azonnal az év filmjének kiáltották ki, néhányan viszont egyenesen nézhetetlennek tartották. Arról nem is beszélve, hogy minden nőismerősöm kvázi szerelmes lett Ryan Goslingba (bevallom én eddig nem tartottam valami nagyra sem mint színész, sem mint pasi), ami kimondottan arra késztetett, hogy csakazértis azt mondhassam a végén: „ugyan már ez a nyálas kiskölök még dodzsemet sem tudna vezetni, nanehogymár ő legyen a coolcsávók legcoolabbika”. Komoly kétkedéssel ültem tehát le, sőt a kisördög is munkált bennem, mint mondtam, de hamar kiderült, hogy Nicolas Winding Refn remekműve nekem is az év egyik legnagyobb mozis élménye, sőt Ryan Gosslingba is belezúgtam egy kicsit nagyon.  

papoca@ 2011.10.16. 22:20

Ismét Főcímek

 Rég voltak főcímek. Össze is jött pár új, és nagyon jók. De csak a tovább után:

papoca@ 2011.10.16. 13:37

Anglia odavág

Időről időre belefutok 1-1 angol sorozatba, ami után nem értem, miért nézek még mindig amerikaiakat, mikor ezek klasszisokkal jobbak. Mi a titkuk? Nem tudom biztosan, bár sokat gondolkoztam már rajta. Először is, minden angol sorozatnak van egy nagyon sajátos alaphangulata (kicsit szürke, kicsit nyomasztó, kicsit lassú, kicsit furcsa, kicsit ijesztő, kicsit vicces, még ha nem is az), amit, ha valaki csak egyetlen ilyennel találkozott, utána biztosan felismeri. Ez persze nem mindenkinek jön be, ők azok, akik soha nem fogják bírni az angol sorozatokat, nekik nem is érdemes tovább próbálkozni. Akinek azonban bejön ez a hangulat, mindenképp kezdje vadászni az angol sorozatokat, mert jó néhány gyöngyszemet fog találni. A másik a karakterek szerepe. Egy angol sorozatban sokkal nagyobb hangsúly van a karaktereken, mint magán a sztorin. Talán ennek is köszönhető, hogy ezekben a sorozatokban nem nagyon találni egysíkú, papírmasé karaktereket, nincsenek csak jó, vagy csak gonosz szereplők, vannak ellenben hús-vér emberek, minden hibájukkal és erényükkel, minden gyarlóságukkal és hősiességükkel, egyszerre szerethetően és utálhatóan, egyszerre sajnálni valóan és nevetségesen, egyszerre szépen és csúnyán (és igen, nem félnek csúnya színészeket szerepeltetni, akár "szép" szerepben is!!!!). Említettem a lassúságot, igen az angol sorozatokban általában nem pörögnek úgy az akciójelenetek, mint amerikai társaikban, ennek ellenére sokkal ritkábban van üresjárat. Egy pörgő akciójelenet után, ha 1 percig nem történik semmi, akkor a néző unatkozni kezd, az angolok ezzel szemben az első pillanattól kezdve olyan feszültségszintet képesek tartani, hogy ha 10 percig nem történik semmi a képernyőn, a néző nem hogy nem unatkozik, de az összes körmét tövig rágja ennyi idő alatt. Végül a humor, ami szintén nagyon sajátos az angol sorozatokban, (direkt poénokat nagyon ritkán lőnek el, hacsak nem valami nagyon profán alpárit) és szintén nem mindenkinek jön be. Aki viszont szereti az angolok keserédes, szarkazmusát, annak nem lesz problémája. Ja, és még valami, a naturalizmus. Néhány kábeles sorozat kivételével amerikai szériában sosem fogunk találkozni olyan felkavaró naturalista ábrázolással, mint egy angol sorozatban, ráadásul a tabu témákat is sokkal "lazábban" kezelik, emiatt, néha olyan témák kerülnek elő, amik Amerikában elképzelhetetlenek (pedofilia, eutanázia, gyerekkereskedelem, halálpornó stb). Végül a sorozatok hossza, ami sok vitát szít junkie-körökben, hogy jó-e, vagy sem. Egy átlagos angol sorozat szezon 6 részes (Misfits, Luther...), de van amelyik csak 3 epizód (Sherlock), ill. néhány "hosszú" akár 10-13 részes évadokat is megél (Doctor Who, Merlin, Being Human). Ez egyrészt rossz, mert ha valami tetszik azt értelem szerűen minél tovább szeretnénk nézni, viszont épp a szezonok rövidsége miatt, egy angol sorozatban sosem lesznek felesleges filler epizódok, amikkel Amerikában a 20-24 részes szériákban sajnos elég gyakran találkozunk.

Jöjjön akkor néhány gyöngyszem az elmúlt időszakból a teljesség igénye nélkül:

Bigas Luna spanyol rendező, Almodovar mellett az "új spanyol film" egyik legjelesebb képviselője. 1992-es Sonka sonka c. filmje művészieskedő malackodásával rendesen beint az álszenteskedő prűdériának.

José Louis, egy gazdag fehérnemű-gyáros család egyetlen elkényeztetett fiacskája teherbe ejti a gyönyörű, de szegény lányt, Silviát (Penelope Cruz). Az anyja, aki még a gondolatát sem bírja elviselni egy ilyen rangon aluli házasságnak, felbéreli a gyár egyik modelljét, Rault (Javier Bardem), aki amúgy sonkaszállításból él és unalmas óráiban, ahogy az egy igazi spanyol macsóhoz illik, matadornak képzeli magát, hogy csábítsa el a lányt. Arra azonban nem gondol, hogy a fia és Silvia tényleg szeretik egymást, ráadásul ahogy Raul egyre közelebb kerül Silviához, a kiégett házasságban élő anya is egyre inkább megkívánja a vonzó, fiatal "bikát". A megcsalt, elhagyott, megbántott Jose Louis pedig épp abban a bordélyban keres vigaszt, amit Silvia anyja üzemeltet, s pont a még mindig szemrevaló madam karjaiban (mellei közt) köt ki. 

 

Az ármánykodás, az eltorzult kapcsolatok, a spanyol forróvérűség, ebben a szenvedélyes együttlétekkel tarkított szerelmi sokszögben (legvégül még Jose Louis apja is rágerjed Silviára) végül egy szürreális és tragikus sonkaviadalba torkollik.

 

Beteg film ez egy beteg társadalomról, beteg társas kapcsolatokról, beteg családokról, beteg személyiségekről. Lepusztult környezetben, sokszor a pornográfia határán egyensúlyozva, durva kendőzetlenséggel állítja pellengérre a gőgöt, az arroganciát, és a társadalmi előítéleteket. Épp a fentiek miatt, bár kétségtelenül remek film a Sonka sonka, eléggé meg tudja feküdni a gyomrot, én sem hiszem, hogy a közeli jövőben újra akarnám nézni.

 

Az Entourage (ejtsd: ántrázs) - Törtetők az HBO saját gyártású sorozata, 2004 nyarán indult és idén a 8. évaddal ért véget. A sorozat egy Queens-ből jött fiatal színész és négy gyerekkori barátja életét követi Hollywoodban. Vincent Chase, aki igazi sztárkarriert futott be (Adrian Grenier), a legjobb barátja Eric Murphy "E", aki a menedzsere lesz (Kevin Conolly), a bátyja, Johny "Drama" Chase, akinek színész karrierje koránt sem ívelt olyan magasra (Kevin Dillon), és Turtle, aki csak élvezi az egészet (Jerry Ferrara).