Minap winnie tette fel a kérdést Sorozatjunkien:

"Történt már veled olyan, hogy egy sorozat nézése közben olyan zenét, előadót fedeztél fel, mely később nagy kedvenceddé vált? Melyik sorozat, melyik szám?"

Hirtelen annyi ilyen jutott eszembe, hogy ez mindenképp megér egy külön posztot.

Az első, amire emlékszem, a Roswell főcíme volt. Ez még az internet előtti időkben volt, így nem volt olyan egyszerű kinyomozni, ki is az előadó és mi a szám címe. Aztán egyszer az MTV-n meghallottam a számot: Dido - Here With Me és hamarosan megszereztem az egész albumot. A mai napig hallgatom, szeretem:

 Ezután jött Buffy és remek főcímének köszönhetően Darling Violetta.

Buffy egyébként bővelkedett jobbnál jobb zenékben, de akit igazán ennek a sorozatnak köszönhetően ismertem - és szerettem - meg az Alison Krauss. Az It Doesn't Matter-től még mindig kiráz a hideg, annyira jó:

 Ebben az időben lett otthon internetünk, így ettől kezdve jóval több sorozatban/filmben felhangzott zenéről tudtam pillanatok alatt kinyomozni, hogy kitől származik, és a beszerzés sem volt többé olyan nehézkes :)

Buffy után jött Angel és persze a remek főcím, amely azonnal megkedveltette velem az Apocalyptica csellókra hangszerelt metál zenéjét.

Azért a főcímen kívül is volt néhány maradandó zene az Angelben is. A legkedvesebb ezek közül Barry Manilow és naná hogy a Mandy (nem ér kiröhögni). Ciki vagy sem, mai napig fenn van az ipodomon van és bárhol bármikor meg tudom hallgatni. :)

Ettől kezdve már nem tudom az időrendet, sorra jöttek a jobbnál jobb sorozatok és a jobbnál jobb zenék:

Narancsvidék  - rengeteg új zenekar köszönheti ennek a sorinak a népszerűségét (Jem, Killers, Keane, Phantom Planet stb.) Nekem két emlékezetes dal maradt meg a sorozatból. Az egyik (azóta már rengeteg más helyen is hallhattuk) Jeff Buckley és a  Hallelujay, ami nagy kedvenc azóta is, és szintén innen ismerem a Placebo: Running up that Hill c. számát, melynek eredeti Kate Bush féle változata sosem tetszett, ez viszont egyszerűen tökéletes:

Ezután jött néhány ütős főcím, amiket szintén hallgatok a mai napig:

Firefly - Sonny Rhodes & Joss Whedon

House - Massive Attack: Teardrops

Rescue Me - The Von Bondies: C'mon C'mon

True Blood - Jace Everett: Bad Things

4400 - Amanda Abizaid: A Place in Time

Aztán volt néhány sorozat, amelyben 1-1 dal tényleg annyira odavágott, hogy ha meghallom most is libabőrös leszek és még mindig látom magam előtt a képsorokat is.

Prison Break - Johnny Cash: The Mercy Seat Ez nem is a sorozatban, hanem egy előzetes alatt ment, de annyira passzolt, hogy szinte azonnal a trailer bemutatása után felizzott az internet, mindenki ezt a számot kereste, nem véletlenül:

 Battlestar Galactica: A BSG zeneileg az egyik legerősebb sorozat volt szerintem. Végig nagyon erőteljes, kifejező, drámai volt a zenei aláfestés, amely mindig nagyon sokat tett hozzá a képi megjelenítéshez. Volt egy szám, ami azonban még ebből is kiemelkedik. Szerintem aki látta, tudja mire gondolok. Igen, a Watchtower. Megint egy feldolgozás, és megint jobb, mint az eredeti: Bear McCreary - All Along The Watchtower:

 Még mindig a scifi sorozatoknál maradva, A Stargate Universe 2x01 végén szólt a Mumford and Sons: After the Storm c. száma. Eddig, bevallom nem is hallottam még erről az együttesről, azóta viszont...pótoltam minden elmaradást velük kapcsolatban :) Imádom őket azóta is:

 Egy angol sorozat (az egyik legjobb szvsz) a Misfits nem is oly rég egy olyan dalt "hozott", amit egyszer nagyon régen egy filmben (Donnie Darko) hallottam először, de ez is a zinternet előtt volt, és akkor nem tudtam meg, hogy mi volt az, most viszont újra felbukkant és immár nem jelentett gondot kideríteni, hogy az Echo & The Bunnymen: Killing Moon c. számáról van szó. Azóta az ő lemezeik is pörögnek az ipodomon :)

 A Misfitsben ezen kívül is sok jó zene van, bár inkább az elektronikus vonal van képviselve (Hardknox, The Raptures stb.)

A végére hagytam azt a három sorozatot, amelyek az utóbbi években számomra a legtöbb új zenei élményt adták. Rengeteg elfeledett régi és eddig általam nem ismert dalt hoztak az életembe, olyannyira, hogy már bajban vagyok, mert megtelt a zenelejátszóm, és egyre nehezebb eldönteni, mi kerüljön "raktárba", hogy legyen hely az újaknak.

1.Supernatural: A sorozat, amely visszahozta a klasszikus rockot az életembe és mindennapi zenévé tette számomra a southern rockot, amit eddig nem nagyon hallgattam/ismertem.

A teljesség igénye nélkül csak néhány (újra)felfedezett zenekar: AC/DC, Bad Company, Foreigner, Iron Butterfly, Queensryche, Kansas, Blue Öyster Cult, Jen Titus, Lynyrd Skynyrd

És három kedvencem: Queensryche: Silent Lucidity

Jen Titus: Oh Death

Kansas: Carry On Wayward Son Ami ugye minden szezonzáró rész elején felhangzik :)

+1 Lynyrd Skynyrd: Simple man mert ez a banda volt számomra a Supnat legnagyobb felfedezettje :)

2. Sons of Anarchy A jelenleg futó sorozatok egyik legjobbja! A Supnathoz hasonlóan rengeteg jobbnál jobb zenével, néha olyan feldolgozásokkal, amelyek klasszisokkal jobbak, mint az eredeti verzió. Nehéz választani, mert ebből a sorozatból is szinte minden zene az ipodomon kötött ki, néhány discográfiával kiegészülve (The Forest Rangers, Richard Thompson, Fu Manchu, Joshua James stb.):)

Három kedvenc azért jöjjön innen is:

Katey Sagal & The Forest Rangers: Bird on a Wire

Richard Thompson: Dad's Gonna Kill Me

És naná, hogy a főcím: Curtis Sieger & The Forest Rangers: This Life

 Végére hagytam a Treme c. sorozatot. Azért, mert ez az egyik legújabb - még csak 1 évadon vagyunk túl - és azért, mert ezt a sorozatot tényleg átszövi a zene. New Orleansban játszódik a történet, szúval nem is lenne igazi, ha nem a zene lenne a középpontban. Viszont ebből tényleg nem tudok választani. Egyszerűen minden egyes taktus zseniális. Nem voltam soha nagy dzsessz rajongó, de amit itt művelnek... arra nincsenek is szavak.

Íme a főcím eredetije: John Boutte/DoMaJe: Way Down in the Hole

Na meg ilyenek vannak benne:

meg ilyenek:

Remélem tetszett, és van aki kedvet kap néhány sorozathoz, már csak a jobbnál jobb zenék miatt is. :))

 

A bejegyzés trackback címe:

http://mozgokepezo.blog.hu/api/trackback/id/tr482735715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.