A tavalyi sorozatszezon egyik legpozitívabb meglepetése volt a Starz csatorna Spartacus: Blood and Sand c. sorozata. Az első rész után kaszálni akartam, röhejesen sok művér, öncélú erőszak, a pornó határait feszegető szexjelenetek és fájdalmasan gagyi cgi jellemezte, de szerencsére adtam egy második esélyt, és a szezon végére a tavalyi év egyik legkiemelkedőbb sorozatává nőtte ki magát. Egy rendkívül sajnálatos esemény azonban közbeszólt, és hiába volt remek nézettség, szakmai elismerések, Andy Whitfield (Spartacus) betegsége (Non-Hodking lymphoma) miatt nem tudták elkezdeni a második szezon forgatását. Mivel eleinte úgy tűnt Andy jól reagál a kezelésekre a csatorna vezetősége (nagyon szimpatikusan) úgy döntött, nem keres másik főszereplőt, hanem, hogy a rajongók se maradjanak kedvenceik nélkül, egy 6 részes minisorozat formájában előzménysorozatot készítenek, amelyben a Batiatus ház felemelkedése lesz a középpontban. Az eredeti elképzelés szerint ezen múltbéli eseményeket a második szezonban a szereplők flashback-jeiből ismerhettük volna meg, így azonban sokkal teljesebb, jóval kidolgozottabb történetet tudtak elénk tálalni.

A készítők pedig igazán kitettek magukért. Valljuk meg, nagyon nehéz dolguk volt, hiszen úgy kellett érdekes, fordulatos, izgalmas történetet kreálniuk, hogy gyakorlatilag valamennyi szereplő karaktere már az első szezonban kiteljesedett, ismerjük a sorsukat, az új szereplőkről pedig, mivel később nem szerepeltek már előre sejteni lehetett, hogy nem végzik túl fényesen. Ennek ellenére az írók olyan 6 részt produkáltak, amely éppúgy (ha nem jobban) bővelkedik intrikákban, váratlan fordulatokban, nagyszerű jellemábrázolásokban, látványos karakterfejlődésekben, mint a Blood and Sand. Természetesen a vér és a szex sem hiányzott, utóbbit néhol kicsit soknak éreztem, de ez legyen az én bajom (férfiaknak valószínű más a véleményük :)).

Az események középpontjában Quintus Batiatus áll, aki apja árnyékából próbál kitörni és minél előkelőbb helyet kivívni magának a lanisták között. Törtető arroganciája, nagyravágyása, eltaposok-bárkit-aki-az-utamba-áll hozzáállása már itt is megmutatkozik. Mégsem tudjuk egyértelműen elítélni sem őt, sem a feleségét Lucretiát, akinek igazi kígyójelleme ugyancsak gyönyörűen kiteljesedik. Mégis sokszor együtt érzünk velük, sajnáljuk őket, néha még drukkolunk is nekik, hiszen a kor, a hely, a még náluk is önteltebb üzleti vetélytársak (Tullius, Vettius), vagy a perverz, szadista római patriciusok egyrészt jóval utálni valóbb figurák, másrészt néhány esetben igazolják is tetteik jogosságát.

Váratlan fordulatokban szintén nem volt hiány. Annak ellenére sikerült néhol állkoppanós meglepetéseket produkálniuk, hogy ismertük a végeredményt. Persze itt is igaz, ami a történelmi filmeknél általában: nem az számít, hogy mi lesz a vége egy történetnek, hanem, hogy hogyan jutunk el odáig. A megtett út pedig ugyancsak bővelkedett fordulatokban, gondolok itt pl. Gaia, Melitta és Titus halálára, Solonius "pálfordulására", vagy Gannicusra, akinek mellesleg nagyon örülök (igazán szerethető karakter - ami tudjuk, hogy az íróknak nem jelentett soha problémát - lásd. Varro), pláne, hogy úgy hallottam viszontlátjuk még a második szezonban. Az első szezonban megismert karakterek története is szépen összeállt: Oenomaus-ból Doctore lett, és megtudtuk hogyan vesztette el a feleségét Melitta-t, Crixus bajnokká érett, Ashur már a kezdet kezdetén is egy álnok kétszínű alak volt, Solonius barátból ellenséggé vált. Talán csak Barca körül érzek némi űrt. Az első szezonban elég sokszor hangoztatták mekkora legendás bajnok volt, ehhez képest gyakorlatilag csak statiszta szerep jutott neki, meg néhány homoerotikus jelenet. Vele úgy érzem nem igazán tudtak mit kezdeni.

Összességében zseniális előzménysorozatot kaptunk. Mindenre kiterjedő részletességgel mutatták be Capua hétköznapjait (pl. nyilvános illemhely), látványos gladiátorküzdelmeket láthattunk, nagyszerű karaktereket ismerhettünk meg, pazar párbeszédeket hallhattunk, lélegzetelállító cselszövések, gyilkos intrikák tanúi lehettünk, egyszóval fergeteges élmény volt!!!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://mozgokepezo.blog.hu/api/trackback/id/tr752695371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.