Aki látta, tuti emlékszik rá, hogy a 2007-es Grindhouse mozi két filmje közt volt néhány kamuelőzetes. Ezek egyike volt a Machete, amit Robert Rodriguez most valóban megcsinált és nem kamuzott, hozta a tőle elvárhatót, sőt...

Összegyúrta az El Mariachit a Planet Terror képi világával és létrehozott egy újabb, az eddigieknél is pofátlanabb akciópamflettet, amelyben nemhogy egy pillanatig nem veszi magát komolyan (azt eddig sem tette, épp ettől volt szórakoztató), de még rá is tesz egy lapáttal és totál elhülyéskedi az egészet. Jól teszi. Én részemről végigröhögtem az egész filmet, egyetlen pillanatig nem unatkoztam és széles jókedvvel álltam fel a végén. Nyilván pár hét múlva nem fogok már emlékezni a történetre (pedig egész kerek történet volt ahhoz képest) csak arra a néhány, minden képzeleten túli beteges véráztatta akciójelenetre, amelyek annyira röhejesen túlzottak voltak, hogy nem lehet nem szeretni őket. Rodriguez egyszerűen lekurvázza a hitelességet. Szexis bikinis bombanők félkézben tartott 30 kg-os mordályt tolnak mosolyogva a képünkbe, keresztre feszített pap egy templomban, apácaruhába bújt laza erkölcsű unatkozó milliomos lányka (Lindsay Lohan, mekkora casting!!) szétlő mindent az Ave Maria dallamára stb.. Kedvencem a "bélhúrinda", ott konkrétan meg kellett állítanom a lejátszást, annyira röhögtem. Kérdés, lehet-e ezek után komolyan venni bármilyen akciófilmet? Rodriguez szerint nem és részemről egyetértek vele.

A határvidéki hangulat viszont nagyon átjön. Persze iszonyú klisés az egész, de valahogy ez tűnik az egyetlen hiteles momentumnak a filmben. Mindenütt por és mocsok, a férfiak bűn rondák, mindenki stukkerral a zsebében mászkál, az emberélet pedig szart sem ér. Na azért a bombanők ezt a képet is hamar komolytalanná teszik, de nem is Rodriguez lenne, ha nem így lenne.

Lindsay Lohant már említettem, de olyan neveket toborzott össze Rodriguez, akik mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Robert De Niro, Steven Segall, Don Johnson, Jessica Alba, Michelle Rodriguez, valljuk meg nem semmi névsor. De Niro gondolom betegre röhögte magát a forgatáson, Segallt végre legyőzték - ezért külön piros pont Rodrigueznek (bár a végső döfést csakazértis ő adta meg saját magának), Don Johnson pedig megöregedett, de nagyon badass volt még így is, a csajok pedig naná, hogy dögösek. Jajj majd elfeledtem, hisz magyar vonatkozása is van a filmnek, Antal Nimród is feltűnik a filmben, nem is akárhogy: "Mit szólsz ahhoz, ha megölnélek téged? Te kis majom!" köszönti kedvesen magyarul Machetét valahol a film közepe felé. Persze a kis majom válasza itt sem marad el, a vendéglátó pillanatok alatt kap egy kis kerti szerszámot az arcába.

Danny Trejo külön kiemelendő. A 66 (!) éves színésznek gyakorlatilag ez az első főszerepe, bár epizódszerepek tucatjai által jellegzetes "karizmatikus" vonásait aki egyszer is látta, nem felejti el. Tökéletes választás volt a szerepre. Mozgása ugyan kissé mackós, de olyan elemi erővel kaszabol, lövöldözik és megint kaszabol...huh.

Összegezve, a Machete nyílván nem a következő Oscar várományos alkotás, és aki nem bírja a kaszabolást, vért, beleket, repkedő végtagokat stb. az ne is nézze meg, mert nem neki való. Aki azonban csak másfél-két óra agykikapcsoló szórakozásra vágyik, annak tudom ajánlani, nem fog csalódni.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://mozgokepezo.blog.hu/api/trackback/id/tr682547594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.