Nyár elején végre sikerült nekivágnom az általam már egy ideje már halogatott, az HBO talán egyik legtöbb vihart kavart sorozatának a Deadwoodnak, amely a klasszikus western világát mutatja be igazán „testközelből”.

A történet 1876-ban kezdődik, Dél-Dakota állam Deadwood nevű "városában", ami ekkor még csak egy sátortábor meg néhány deszkaház a Black Hills lábánál. Mivel a környéken aranyat találtak sok szerencsevadász érkezik, hogy meggazdagodjon, persze ez csak néhányuknak sikerül. A sorozat tehát valós történelmi háttérrel bír és a figurák egy része olyan hús-vér személy, akik valóban megfordultak egykor Deadwoodban pl.: Wyatt Earp, Wild Bill Hickock, Calamity Jane, Seth Bullock, Al Swearingen, Charlie Utter stb.. A történet kezdetén, nem sokkal Custer tábornok Little Big Horn-i veresége után, a város még nem része az USA-nak. Kívül esik a szövetségi törvényhozás hatókörén, ami azért fontos, mert az államok törvényei itt még nem érvényesülnek, nincs se igazságszolgáltatás, se végrehajtó hatalom, vagyis mindenki azt csinál, amit akar.

A város „ura” kétségtelenül a kocsma/bordélyház tulajdonos, Al Swearingen (Ian McShane), aki gátlástalan, ravasz, ugyanakkor kegyetlen és mocskos-szájú figura. Nem tűr ellentmondást és bárkit elsöpör, aki keresztezi a terveit. Az első ember, aki szembe mer szállni vele a montanai „ex-seriff” Seth Bullock (Timothy Olyphant), aki makulátlan erkölcsével, az igazságot mindenek elé helyező hozzáállásával szöges ellentéte Swearingennek. Ezzel nagyjából meg is kaptuk az első évad fő konfliktusforrását, de szerencsére a későbbiekben jóval árnyaltabb lesz a kapcsolatuk, még szövetséget is kötnek (szerintem meg is kedvelték egymást) mikor jóval komolyabb „ellenfelek” kezdik fenyegetni a várost, amely az aranynak köszönhetően hamar felkelti az üzletemberek és a politikusok érdeklődését egyaránt.

És ha már itt tartunk, ki kell emelni néhány színészi alakítást: Ian McShane Al alakjával belopta magát a szívembe. A kedvenc színészem lett, azóta mindent megnézek, amiben a neve feltűnik. Egyszerűen már az élmény volt, nézni, ahogy játszott az arcával, a szemeivel, a hangjával, az egész testével. Nem is lehet leírni, egyszerűen látni kell. Zseniális volt.

A másik számomra felejthetetlen alak a város polgármestere, egyben hoteltulajdonosa E. B. Farnum, akit William Sanderson formált meg nagyszerűen. A gyáva, talpnyaló, gyakran meghunyászkodó, legtöbbször kimondottan patkányszerű Farnum sokszor vicces, rendszerint azonban kimondottan visszataszító, groteszk figura.

Nem hagyhatom ki Garret Dilahunt nevét, aki két egymással teljesen ellentétes karaktert is megformált a sorozatban, mindkettőt remekül.

Igazából felsorolhatnék szinte mindenkit, hisz remek színészek alakították valamennyi karaktert, én még Calamity Jane-t is bírtam, akit sokan a legirritálóbbnak figurának tartottak (Talán egy mocskos szájú alkoholista „macsó” nő, már tényleg sok volt nekik).

Sajnos a sorozat idejekorán, a harmadik szezon végén véget ért (az HBO magas költségekre hivatkozva nem rendelte be a 4. évadot).  Szerencsére nem cliffhangerrel zárult és a történelemkönyvekben bárki utánanézhet a város további sorsának. Ezzel együtt engem bosszantott, hogy nincs tovább, mert a felgyülemlett feszültségek és érdekellentétek nagyon előkészítették azt a „most már sose valósul meg” negyedik évadot, amelyben nem kevés el/leszámolás várt volna ránk szerintem.

David Milch egy olyan westernt élesztett újjá, amely nagyon távol áll a villogó fogsorú kicsit borostás, de ettől sármos hősökkel teli psztolypuffogtató spagetti-westerntől. Deadwoodban sár, mocsok, mosdatlan emberek, szőrös hónaljú(!) nők és mocskos szájak – szó szerint és átvitt értelemben egyaránt – vannak és nem feltétlenül a pisztolypárbajoké a főszerep, sőt, valójában elég kevés pisztolylövés dörrent a sorozat három szezonja alatt. Ellenben mocskos beszédben nem volt hiány. Olyannyira, hogy ez volt, ami a legtöbb embernél kiverte a biztosítékot, és ez volt, ami sok új rajongót szerzett a sorozatnak. Milch komoly kutatást végzett, amely eredményeképp arra a következtetésre jutott, hogy az 1870-es években senki nem az irodalmi angolt beszélte a világ ezen részén, és innen kezdve olyan párbeszédeket adott szereplői szájába, amelyekben a fuck és a cocksucker a legtöbbször előforduló szavak. (Csak érdekességként: a sorozat pilotjában 43-szor hangzik el a fuck szó, összeségében pedig 2980-szor, ez átlagban másfélszeres fuckolást jelent percenként!) Ennek ellenére, vagy épp ezért a Deadwood a valaha készült legvalósághűbb nyelvezetű western.

Szomorú vagyok, hogy véget ért, komoly űrt hagyott maga után, mai napig hiányzik minden mocskosságával, minden aberráltságával, az összes cocksucker-ével együtt.

Mivel főcímsucker vagyok, a Deadwood főcíme pedig a legjobbak közül való, íme:

 

A bejegyzés trackback címe:

http://mozgokepezo.blog.hu/api/trackback/id/tr302289074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.