papoca@ 2010.09.02. 22:25

Morphine - Morfium

Oroszország 1917 tele, bolsevik forradalom, egy kis falu valahol az isten háta mögött. Ez adja Alekszej Balabanov legújabb mozijának alaphangulatát. A film kemény, bizarr történet egy fiatal orvosról, aki bár okos és emberfeletti elhivatottsággal próbálja végezni a munkáját, a morfium rabja lesz. A történet alapjául Bulgakov azonos című novellagyűjteménye szolgál, melyből a forgatókönyvet Szergej Bodrov jr(!). írta.

Az ifjú és tapasztalatlan Poljakov doktor teljes odaadással veti bele magát a munkába. Szinte megérkezése után azonnal egy haldoklóhoz hívják, akit, bár saját egészségével sem törődve mindent megpróbál, nem sikerül megmentenie. Ezen a ponton meg is pecsételődik hősünk további sorsa. Önfeláldozása miatt lesz szüksége az első adag morfiumra, innen pedig nincs visszaút. Az orosz tél, a teljes elszigeteltség (csupán a rejtélyes elődje által otthagyott gramofon és a hozzá tartozó lemezek emlékeztetnek a civilizációra), ezzel együtt az állandó stressz (nemcsak a betegségekkel, de a helyiek tudatlanságával, babonáival is meg kell küzdenie nap mint nap), és nem utolsó sorban az unalom vezetnek a drogfüggőségéhez. Hamarosan pedig a korosodó, ám még mindig vonzó, mégis „kilátástalan helyzetű” ápolónőt (Annát) is magával rántja. Mire ráeszmél állapota súlyosságára és vállalja az elvonót már késő. Hiába megy kórházba már nem találja a visszautat.

Lassú, nyomasztó film ez, éppolyan sivár, mint a táj, ahol játszódik. Érdekes a párhuzam Poljakov személyes története és a háttérben zajló történelmi események között, bár a forradalom csak minimálisan jelenik meg, inkább csak a híreket halljuk. Mégis Oroszország ugyanazon a lejtőn indul el, mint Poljakov, hasonló poklot jár be és éppúgy pusztulásra van ítélve, mint a doktor. Beszűkült világ, kilátástalanság, teljes reményvesztés. Balabanov visszatérő motívumai ezek, melyeket a film vontatottsága, uralkodó szürke színvilága, sötét tónusa, a naturalista akciójelenetek (balesetek, operációk stb.)és az időnként már zavaróan kontrasztos zene csak még megrázóbbá tesznek. Depresszív látásmódja, a sötét determinizmus, amivel hőseit sújtja az általam látott összes filmjét (Brat 1-2, Voyna, Gruz200) meghatározza. Itt sincs ez másképp, épp ezért hat már-már üdítően az amúgy tragikus befejezés.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://mozgokepezo.blog.hu/api/trackback/id/tr812267838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.